Belföld

Menesztéssorozat a kampány előtt

Leginkább a Medgyessy-kormányból itt ragadt, illetve az alacsony népszerűségű kormánytagoknak kell félteniük széküket a FigyelőNet által megkérdezett szakértők szerint.

A miniszterelnök két hete pénteken meghirdette a száz kis lépés programját, három napra rá menesztette a pénzügyminisztert, most hétfőn pedig a mezőgazdasági miniszteren, Németh Imrén volt a sor. Bár Fritz Tamás politológus szerint várható volt a döntés, az időzítés mégis meglepő volt.


„Németh Imre menesztésére sokszor lett volna alkalom, furcsa hogy éppen most került erre sor, amikor a gazdatüntetés után úgy tűnt, megerősödött a pozíciója” – mondta Kumin Ferenc politológus a FigyelőNetnek.


A szakértő hangsúlyozta, ha lehetséges, még nagyobb a bizonytalanság a mezőgazdasági miniszter elküldése körül, mint ami egy hete Draskovics Tibor távozásakor volt tapasztalható. „Németh Imre is a népszerűségi tornasor végén kullogott, egy kampányra készülő kormányfőnek ezt a szempontot mindenképpen figyelembe kell vennie. Ugyanakkor meglepő Gyurcsány Ferenc döntése, mivel eddig a legkritikusabb pillanatokban is bizalmáról biztosította az agrártárca vezetőjét. Az eljárás mindenesetre nagyon furcsa: eddig kormányátalakítások voltak, de ez most egy cseresorozat” – mondta Kumin Ferenc. Hozzátette, teljesen kiszámíthatatlan lesz-e következő „áldozat”, és ha igen, ki lesz az.


„Jelenleg Lamperth Mónika menesztése van napirenden, de nem hiszem, hogy ez mégis most bekövetkezne. Gyurcsány Ferenc jól taktikázik: a döntéseket akkor hozza meg, amikor senki nem számít rá, így tud igazi hatást elérni. Akkor küldi el az adott minisztert, amikor az éppen megerősödni látszik. Ez egy teljesen fordított logika” – véli Kumin Ferenc. Szerinte azok a miniszterek felthetik pozíciójukat, akik a kampány biztonságát veszélyeztetik. Ebből a szempontból Lamperth Mónika is esélyes, de biztosan nem most fog távozni, amikor mindenki számít rá.


A másik fontos tényező, az alacsony népszerűségen túl, hogy ki volt miniszter Medgyessy Péter alatt is. A miniszterelnök valószínűleg nem fogja a saját maga által hozott, színtelenül tevékenykedő embereit kitenni a kormányból, hacsak nem követnek el valami látványos, nagy hibát. Ugyanígy az sem valószínű, hogy egy újabb konfliktust vállalva hozzányúlna a koalíciós partner SZDSZ minisztereihez” – magyarázta Kumin Ferenc. Ezen szempontok szerint – Lamperth Mónikán kívül – még egy miniszter esik bele a veszélyeztetett körbe: Juhász Ferenc honvédelmi miniszter.


Gráf József kinevezése egyértelműen Gyurcsány Ferenc autonómiájának csökkenését mutatja a politológus szerint. „Gráf az MSZP frakciójának tagja, ráadásul igen népszerű a párton belül. A miniszterelnök tehát egy olyan embert szándékozik kinevezni, aki a párt számára is elfogadható, és nem megy szembe a frakcióval, mint azt a kulturális miniszter kinevezésekor tette” – mondta Kumin Ferenc.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik