Belföld

Indulhatnak a nagyberuházások

admin

2005. 04. 22. 16:15

27 milliárd forintot költ Magyarország uniós forrásból finanszírozott projektek előkészítésére. Első körben 19 környezetvédelmi és hat közlekedési projekt előmunkálatait támogatják. Szó van fővárosi tervekről is.

Városházi források meglepetéssel fogadták, hogy a Fejlesztéspolitikai Kabinet mégis juttatna forrásokat a 2007 után esedékes fővárosi fejlesztések előkészítő pályázataira. Így 2 milliárd forintból az uniós támogatással létrejövő – közlekedési, tömegközlekedési és környezetvédelmi jellegű – nagyprojektek előkészítése valósulhat meg.


A kormány az uniós támogatásból 2007-2013 között a Kohéziós alapból megvalósuló fejlesztések előkészületeit 27 milliárd forinttal támogatja. Így már 2007-től indulhatnak a beruházások. Ez azért lényeges, mert míg a Nemzeti Fejlesztési Terv Operatív programjai esetében az uniós támogatásokat pályázatok segítségével osztják szét, addig az EU Kohéziós alapjából finanszírozott projekteket a kormány választja ki és terjeszti a végső szót kimondó Európai Bizottság elé.


Változik a szabályozás, nagy a sietség


Az új uniós költségvetési ciklusban – 2007-től – viszont változik a támogatási szabályozás: az uniós pénzeket az odaítélésüktől számított második naptári év végéig le is kell hívni. Ezért a kabinet olyan beruházások előkészítését támogatja költségvetési pénzből, amelyek 2007-ben biztosan elindíthatók lesznek – nyilatkozta a HVG-nek Uszta József, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal főosztályvezetője április elején a döntés hátteréről.


A Fejlesztéspolitikai Kabinet csütörtökön 19 környezetvédelmi és hat közlekedési beruházás előkészítéséről döntött. Ezek tervezése azonnali hatállyal indulhat. A közlekedési szektorban – a GKM által előterjesztendő javaslat alapján – egy hónapon belül várható döntés további 2,5 milliárd forint értékű projekt-előkészítési támogatás megítéléséről, az említett projektek javára.


Környezetvédelmi projektekre 7,5 milliárdot, közlekedési projektekre 5 milliárdot szán a kormány. Ez bővülne ki további 2,5 milliárddal a közlekedési projektek támogatására, valamint 2 milliárd forinttal a főváros javára. A nagyberuházások a tervek szerint a II. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében rendelkezésre álló keret mintegy 5 százalékát veszik igénybe.


Még maradt pénz


Baráth Etele, európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter elmondta, hogy az országos fejlesztéspolitikai koncepció összefoglalóját átadták a parlamenti pártok szakértőinek. A dokumentumot két hét múlva társadalmi vitára bocsátják. A mintegy 6 hétig tartó társadalmi vitát követően, illetve a parlamenti pártokkal történt egyeztetés után a kormány az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepciót a parlament elé terjeszti.


Baráth Etele a FigyelőNet kérdésére elmondta, az összesen 27,5 milliárd forintos, a magyar költségvetésből finanszírozott keretből idén 7,5 milliárdot költenek el, jövőre pedig 20 milliárdot. A teljes összegből ugyanakkor mintegy 15 milliárdot már lekötöttek. A fennmaradó pénzeket a II. Nemzeti Fejlesztési Terv – nem feltétlenül az időszak legelején indítandó – ágazati és területi programjainak előkészítésére szánják. Ezek olyan központi projektek, amelyeket csak az év második felében, vélhetően októberben határoznak meg.


Budapest majdnem lemaradt


Budapest négy közlekedési és két környezetvédelmi projekttel pályázott. Ezek közül a Fejlesztéspolitikai Kabinet – Gyurcsány Ferenc kormányfő februári ígéreteivel ellentétben – első körben egyet sem támogatott. Azonban az európai ügyekért felelős miniszter egyeztetést kezdeményez a főpolgármesterrel, hogy mégis jusson keret a budapesti fejlesztések előkészítésére.


A budapesti feladatok közül, amelyek tervezését idén 2 milliárddal támogatja majd a kormány, Baráth kiemelte a Ferihegy-városközpont közti közlekedés fejlesztését, a dél-budai csatornahálózat kiépítését. A konkrét egyeztetések jelenleg is folynak. Ugyanakkor Baráth elmondta, hogy az eredeti, jelenleg is támogatott fejlesztés-előkészítések között is vannak a fővárost érintő beruházások. Ilyen a gazdasági tárca által felkarolt, az elővárosi közlekedés kialakítását segítő tervezet, vagy az M0-ás körgyűrű keleti szakaszának fejlesztése.

(Kattintson a táblára!)





vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.