Belföld

Liberális reformokat ígér XVI. Benedek

Elődje örökségének folytatását és a II. Vatikáni zsinaton elhatározott, liberális szellemű reformok megvalósítását ígérte homília-programbeszédében XVI. Benedek pápa reggel, a Sixtus-kápolnában a többi 114 pápaválasztó bíborossal bemutatott első miséjén.

Az új pápa másfél órásra nyúlt első miséjének nyelve végig a latin volt, s Joseph Ratzinger nem a szertartás közepén, hanem annak befejezése előtt ugyancsak latinul mondta el programismertetésnek is beillő homíliáját, beszéde csaknem fél órán át tartott. XVI. Benedek a katolikus egyház és a társadalom további nyílt párbeszéde mellett tett hitet.

A keresztény megbékélést és összefogást szorgalmazta, amelyet kiemelt feladatának nevezett, s e célért – mint mondta – fáradtságot nem kímélve kíván tevékenykedni. E megbékéléshez nem elegendő a jó szándék, hanem “konkrét gesztusokra” van szükség.

Az új pápa elődje iránti tiszteletből ugyanazt a keresztet viselte, mint amelyet az április 2-án elhunyt II.János Pál hordott. Többször is melegen megemlékezett II. János Pál pápáról, idézve “ne féljetek!” mondását, s az egyház jövőjéről megfogalmazott elképzeléseit, amelyet az új pápa is megerősített. Akárcsak elődje, XVI. Benedek is nagy figyelmet kíván szentelni a fiataloknak – akik az egyház és a világ jövőjének zálogai -, s jelezte: elmegy az augusztusi kölni katolikus világifjúsági találkozóra.

A pápa többször is emlékeztetett a II. vatikáni zsinat döntéseire, s azt hangoztatta, hogy azok iránymutatóak a mai globalizált világban is. II. János Pál felszabadultabb, fiatalabb egyházat hagyott örökségül, olyan egyházat, amely bizalommal tekint a jövőbe és kiegyensúlyozottan a múltra. Az elhunyt pápa iránytűként határozta meg e vatikáni zsinatot a harmadik évezredbe lépve az egyház számára. XVI. Benedek hitet tett, hogy “követi a II. vatikáni zsinat által vágott barázdát”, és a kétezer éves egyház iránti hűség mellett.

Köszönetet mondott híveinek a reá bízott feladatért, de hálája mellett átérzi hivatalának minden súlyát és felelősségét is, s XVI. Benedek szerint feladatainak csak az egyház támogatása mellett tud majd megfelelni.

Figyelemre méltó, hogy a szerdai első mise társcelebránsai az olasz Angelo Sodano volt vatikáni államtitkár, illetve a kolumbiai Alfonso Lopez Trujillo, pápai családügyi tanács egykori vezetője voltak, mindketten konzervatív felfogású bíborosnak számítanak.

XVI. Benedek szerdán már elfoglalja lakosztályát az apostoli palotában, e szobákat II. János Pál pápa halálakor pecsételték le. Szerdán délelőtt viszont már a pápai lakosztály ablakait is kinyitották.

Az új pápa beiktatási szertartására vasárnap délelőtt 10 órakor kerül sor a vatikáni Szent Péter téren, s az ünnepi alkalomra 600 ezer zarándokot várnak Rómába, s számos magas rangú külföldi vendéget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik