Belföld

A Magna-Steyr autógyárat épít a Nyírségben?

Magyarországon építheti fel Kelet-Európába tervezett termelőüzemét a Magna-Steyr osztrák szerződéses autógyártó . A cég az ügyben már konzultált a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakembereivel – értesült a Világgazdaság.

Andreas Rudas, a Magna Steyr szóvivője elmondta, hogy Magyarországot a jó infrastruktúra, a munkaerő minősége, valamint az elviselhető mértékű bürokrácia teszi vonzóvá a cégvezetés szemében. A lap értesülései hazánk mellett ugyanakkor Szlovákiát és Romániát is potenciális telephelyként kezeli a vállalat menedzsmentje.

A Magyarországon egy győri fejlesztőközpontot fenntartó Magna-Steyr az európai gépjárműipar legnagyobb szerződéses gyártója. Szerelőszalagjairól tavaly 227 ezer személygépkocsi, illetve városi terepjáró (SUV) gördült le: BMW-k, Saabok, Chryslerek és Mercedesek. A Magna-Steyr ezzel tavaly 6,2 milliárd dolláros forgalmat ért el, másfélszer annyit, mint öt európai versenytársa együttvéve.

A Frank Stronach osztrák milliárdos által alapított, ma már a torontói tőzsdén jegyzett, tavaly 20,7 milliárd dolláros forgalmat elért Magna International Inc. tulajdonában álló Magna-Steyr tovább kíván terjeszkedni. A következő években mind tevékenységi, mind ügyfélkörét bővíteni kívánja, a többi között ázsiai megrendelőkkel. Egy esetleges kelet-európai üzem felépítése is ennek a függvénye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik