Belföld

Bővül az éjszakai BKV járatok száma

Ősztől javul a fővárosban az éjszakai tömegközlekedés, a BKV a mostaninál nagyobb hálózaton és több járattal szállítja az utasokat. A meglévő négyszáz jegyellenőr mellé hamarosan újakat vesznek fel a társaságnál – írja a Népszabadság.

Nem lesz olyan kerület a fővárosban, ahová éjfél után is ne lehetne tömegközlekedési járművel eljutni úgy, hogy egyáltalán nem, vagy legfeljebb csak egyszer kell átszállni. A várhatóan szeptemberben életbe lépő új rendszerben a járatok számát tizenkilencről harmincra növelik, s kétszer annyi megállóban állnak meg. A kényelem és az eljutási idő lerövidítése érdekében a szakértők a belvárost érintő, a várost átszelő, hosszú vonalakat dolgoztak ki.

A szolgáltató menetrendi változatot is előkészített elő, és arról a Fővárosi Közgyűlés dönt, hogy melyiket léptetik életbe. Ennek alapján derül ki majd az is, hogy a pluszszolgáltatás mennyibe kerül a BKV-nak, de a legköltségesebb változat sem több évente hatvanmillió forintnál.

A BKV a chipkártyás rendszer teljes bevezetéséig folytatja a szigorú jegyellenőrzést, ezen a héten a 3-as metrót “szállták” meg a biztonsági őrökkel megerősített szolgálatok. Tervek szerint hamarosan növelik a létszámot, újakat vesznek fel. Menyhért László, humánügyi igazgató elmondta, a biztonsági őrök nem alkalmazhatnak erőszakot, ám a BKV vezetése határozottan felkérte őket, a jegy nélkül érkezők előtt állják el a bejáratot, hogy meg se kezdhessék az utazást.

A fővárosi közlekedés hatvan százalékát a BKV bonyolítja le – derül ki abból a felmérésből, amelynek segítségével a szolgáltató az utazási szokásokról tájékozódott. Bősze Sándor főosztályvezető elmondta, hogy az átlagosnál jóval alaposabb felmérés a későbbi forgalomszervezés és számos fejlesztés alapja lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik