Belföld

Magyarországon is költözéssel fenyegetőznek német cégek

Több német vállalat, amely termelését néhány évvel ezelőtt Magyarországra telepítette, azzal fenyegeti a dolgozókat, hogy az olcsóbb Romániába, vagy Bulgáriába költözik át – nyilatkozta a bajorországi IG Metall szakszervezeti szövetség elnöke.

Werner Neugebauer szerint Magyarországon éppen úgy zsarolják a dolgozókat, mint Németországban. Azt mondják nekik, hogy a telephelyet csak akkor tudják megtartani, ha dolgozók készek elfogadni az alacsonyabb béreket. Ennek a folyamatnak egyelőre nem látja a végét a szakszervezeti vezető, mondván, még mindig hatalmas a különbség a szakmunkások havi átlagbére között. Németországban 2200 euró körül van, míg Magyarországon és Szlovéniában 800 euró, Bulgáriában 200 euró, Romániában csak 150 euró, vagy még ennél is kevesebb.

A bérdömping megállítására az érintett országok szakszervezeteinek szorosabban együtt kell működniük, hogy ne tudják az egyes országokat egymás ellen kijátszani – véli Neugebauer. Az együttműködés bővítését szolgálja az úgynevezett bécsi memorandum, amit Németország, Ausztria, Csehország, Magyarország és Szlovákia képviselői írtak alá 1999-ben. A cél az információ-csere, valamint a kelet-európai szakszervezetek támogatása a bérszerződések megkötésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik