Belföld

A diósgyőri gyár miatt perel az Ózdi Acélművek

A Max Aicher GmbH érdekeltségi köréhez tartozó Ózdi Acélművek Kft. azzal fordult bírósághoz, hogy a felszámolás alatt álló diósgyőri acélgyár értékesítése során nem élhetett elővásárlási jogával – adja hírül a Népszabadság.

A per csütörtökön kezdődött a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon. A felszámolással megbízott Mátraholding Rt. a Dunaferr tulajdonosának, az ukrán Donbass-csoportnak adta el az egy évvel korábban csődbe ment és leállított diósgyőri kohászat vagyonelemeit. Az új tulajdonos DAM 2004 Kft. néven tavaly novemberben újraindította a termelést.

Diósgyőrben ma már ezerkétszázan dolgoznak, az acélműben napi 1200 tonna acélt állítanak elő, a cég forgalma év végére elérheti a 45 milliárd forintot. Az ukrán tulajdonos 5,4 milliárd forintot fektetett be a gyár újraindítása során, jövőre pedig további 10 milliárdos beruházást tervez.

Az Ózdi Acélművek először a Gazdasági Versenyhivatalnál támadta meg a felszámoló és az ukrán fél közötti szerződést, arra hivatkozva, hogy a hulladékvas- felvásárlói piacon erőfölényhez jut a Dunaferr és a DAM közös tulajdonosa, idén március 11-én pedig pert indított a diósgyőri kohászati ingatlanok megszerzéséért.

Az Ózdi Acélművek tavaly egy 0,1 hektáros ingatlant vásárolt meg a diósgyőri kohászat területén, ezzel – immár társtulajdonossá válva – elővásárlási jogot szerzett magának. A gyár teljes területe 165 hektár, amiből 85-öt használ a DAM 2004 Kft., a fennmaradó területen pedig 72 társtulajdonos osztozik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik