Belföld

Egykori náci tisztet tüntetett ki Izrael

Egy egykori náci tiszt zsidók százait mentette meg Litvániában. Izrael most először tüntetett ki egykori német tisztet tettéért.

Karl Plagge ezredesre egy amerikai orvos, Michael Good figyelt fel, miközben azt a nácit kereste, aki megmentette édesanyját a holokauszt elől. Mint kiderült, Plagge mintegy 1200 zsidót bujtatott abban a gépkocsijavító üzemben, amelynek a vezetésével volt megbízva. Az 1957-ben meghalt férfit ezért a tettéért Igaz Emberként ismerte el a Yad Vasem Holokauszt Emlékközpont – nyilatkozta Avner Shalev, az emlékközpont elnöke a BBC-nek.

Plagge 1941 és 1944 között vezette az üzemet. Eközben folyamatosan egyre több zsidó munkást kért, akiknek a lehetőségekhez képest emberi viszonyokat teremetett, így megmentve őket a vilniusi gettótól és a haláltól.

Mivel Plagge leszármazott nélkül halt meg, ezért a Yad Vasem emlékérmet Johann-Dietrich Wörnernek, a darmstadti egyetem rektorának adták át, ugyanis Plagge ezen az egyetemen szerzett mérnöki oklevelet. Good szüleivel és további 30 túlélővel együtt részt vett a díjátadáson.

Plagge mintegy 500 férfit, valamint 700 nőt s gyermeket mentett meg – a feletteseinek azzal indokolta az utóbbit, hogy a családok egybentartása növeli a munkások teljesítményét. A Vörös Hadsereg közeledtével a zsidók likvidálása egyre jobban felgyorsult, ezért Plagge 250 munkását szökni engedte.

Plagge most, halála után 48 évvel csatlakozik ahhoz a 20 757 emberhez, akik a Yad Vasem szerint zsidókat mentettek meg az SS elől. Közöttük mindössze 410 német található.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik