Belföld

Pert nyert Gyurcsány Pokorni ellen

admin

2005. 04. 08. 16:30

Első fokon, nem jogerősen pénteken elmarasztalta a Fővárosi Bíróság Pokorni Zoltánt. A Fidesz alelnöke megsértette Gyurcsány Ferenc jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait – indokolta döntését Pataki Árpád bíró.

Pokorni Zoltán egy tavaly novemberi sajtótájékoztatón azt állította, hogy a kormányfő a Láng Rt. vezetőjének Erdős Ákosnak, üzleti partnere, illetve ő lenne a kezelője Gyurcsány Ferenc vagyonának.

A miniszterelnök azért perelte be a Fidesz alelnökét, mert Pokorni Zoltán elgondolkodtatónak és felháborítónak nevezte azt az eljárást, “ahogyan a Nemzeti Tankönyvkiadót átjátszották Gyurcsány Ferenc üzleti partnerének, Erdős Ákosnak, a Láng Rt. vezetőjének”.

A bíróság eltiltotta a további jogsértéstől az alperest, és kötelezte, hogy az MTI-n keresztül tegye közzé az ítélet rendelkező részét, a jogerőre emelkedéstől számított 15 napon belül. A pénteki ítélet nem jogerős, az ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül lehet fellebbezni.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2016. március 2.
Palich Etelka, a Miniszterelnökség területi közigazgatás irányításáért felelős helyettes államtitkára beszédet mond a fogyatékossággal élő felsőoktatási hallgatók közigazgatási ösztöndíjprogramja őszi szemeszterének záró-, illetve tavaszi szemeszterének nyitórendezvényén és oklevélátadóján a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal Csekonics-termében 2016. március 2-án.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.