Belföld

Százezrek várnak a Szent Péter bazilika előtt

admin

2005. 04. 05. 09:10

Százezrek állnak sorban a vatikáni Szent Péter székesegyházhoz vezető sugárúton, hogy bejuthassanak II. János Pál ravatalához, s még a temetés előtt végső búcsút vegyenek a szombaton elhunyt lengyel pápától.

A bazilika kapuit hétfőn este röviddel nyolc óra előtt tárták ki az őrök, s kezdték beengedni a tisztelgőket, akiknek a számát hétfőn délben kétszázezerre becsülték. Az éjszakai órákban már kétszer ekkora tömeg – megközelítőleg 400 ezer ember – várt a bazilikába való bejutásra, s hajnalban is tízezrek lepték el a római metrót,

Hívők a Szent Péter téren (Fotó: AP)

hogy a Vatikánhoz utazzanak.

Az olasz polgári védelem a válságtervnek megfelelően tábori sátrakat és mozgatható illemhelyeket állított fel, ingyenes ásványvizet osztogat a tikkadt, több órás várakozást is vállaló embereknek. Utóbbiak közül még azok sem mondanak le a végső búcsú lehetőségéről, akik rosszullétük miatt orvosi segítségre is szorulnak.

A sor rendkívül gyorsan halad, ugyanis a ravatal előtt tilos megállni, imádkozni, letérdelni, éppen a kint várakozó tömeg miatt, amely nem csökken, hanem a reggeli órákban tovább nőtt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.