Belföld

Rendezési ötleteket vár Budapest

Nemzetközi ötletpályázatot ír ki a Podmaniczky-tervben meghatározott főbb fejlesztési központjaira a főváros - közölte a városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes.

Az elkövetkező hónapokban a fővárosi önkormányzat nyílt, nemzetközi városrendezési ötletpályázatokat ír ki arra a két nagyon fontos tengelyre, ahol a legtöbb fejlesztési projekt elhelyezkedik, és amelyek alapvetően meghatározzák a város stratégiai jövőjét – mondta Ikvai-Szabó Imre egy szakmai konferencián.

A várospolitikus ezek között említette a Duna mentén az északi és a déli területeket valamint a budai és a pesti belvárosok vonalától kifelé eső városrészeket. A városrehabilitációban “rendkívül erős stratégiai fék” az, hogy – európai viszonylatban is – nagyon alacsony az önkormányzati bérlakások aránya, ez mintegy 80 ezerre tehető.


A főpolgármester-helyettes szerint a közel 10 éve lezajlott “agresszív lakásprivatizáció” után a rossz állapotú házakban élőknek ma nincs elég forrásuk arra, hogy részt vegyenek az épületek felújításában. Illúziónak nevezte, hogy “ezt a szerencsétlen, de történeti okokból kialakult helyzetet” az önkormányzatok egyedül képesek lesznek megoldani.

Néhány nappal ezelőtt az Orbán Viktor nevével fémjelzett Nemzeti Konzultációs Tanács a főváros építészeti szimbólumának megalkotására szóló pályázat kiírását jelentette be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik