Belföld

Ezermilliárdot mozgat meg az adóreform

Az Adóreform Bizottság véglegesített tervezete szerint az adóreformok mintegy 1000 milliárd forintnyi összeget érintenének, amelynek egyharmada megtakarítást, kétharmada átcsoportosítást jelent. A módosítások már jövőre is hatályba léphetnek.

Az önkormányzati és az szja adórendszer reformja mellett az adózás egyszerűsítésére tett javaslatot 80 oldalas összefoglalójában a Pénzügyminisztérium számára az Adóreform Bizottság – mondta Akar László, a testület elnöke.

A GDP 4 százalékát érintő intézkedések azt jelentik, hogy komplett adóreformot készítettünk – fogalmazott.

Az iparűzési adó fokozatos kiiktatását össze kellene kötni az önkormányzatok autonómiáját biztosító finanszírozással, ami részben a személyi jövedelemadó 18 százalékos kulcsához tartozó bevételek átcsatornázását foglalja magában – rögzítette Akar.

A bizottság elnöke elmondta, hogy szerintük az szja 18 százalékos kulcsának sávhatárát 2,5 millió forintig kellene emelni, ami azt jelenti, hogy az adózók 80 százaléka ebbe a sávba esne, miközben a fogyasztással kapcsolatos adókedvezmények kiiktatandók.

Draskovics Tibor pénzügyminiszter az Adóreform Bizottság tájékoztatóján kijelentette: az alsó szja- kulcshoz tartozó sávhatár emelése, az áfa-kulcsok szükséges változtatása és az iparűzési adó csökkentésére vonatkozó törvénymódosító javaslatok már az Országgyűlés tavaszi ülésének napirendjére kerülhetnek  2006-os változtatás céljából.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik