Belföld

Mégsincs szocialista köztársasági-elnökjelölt

Az e hétre tervezett koalíciós tárgyalásokra hivatkozva szombaton nem döntött az MSZP elnöksége arról, kit fog jelölni a párt köztársasági elnöknek - jelentette be Hiller István, a szocialisták elnöke szombaton Budapesten a párt országos elnökségének ülése után tartott sajtótájékoztatón.

Hiller István, az MSZP elnöke szombaton Budapesten a párt országos elnökségének ülése után tartott sajtótájékoztatón elmondta: a jövő hét elején intenzív, több fordulós egyeztetés kezdődik a jelölésről koalíciós partnerükkel, az SZDSZ-szel. Hozzáfűzte: az MSZP jövő hét szombaton ülésező választmánya egész biztosan nevekről fog dönteni.

Hiller István egy újságírói kérdésre nem kívánta megerősíteni azokat az információkat, amelyek szerint Szili Katalin házelnök, Bihari Mihály alkotmánybíró, Bárándy Péter volt igazságügy-miniszter kapta a legtöbb jelölést az MSZP szervezeteitől, de mint mondta, “a magyar sajtó egyébként jól értesült”.


A politikus úgy vélte, a jelölés és a jelöltek nevének méltósága azt kívánja, hogy ezeknek a részleteiről a tárgyalások végén adjanak tájékoztatást”. “Az elnökségi ülés összegezte a jelölés első szakaszát. Olyan köztársasági elnököt akarunk, aki a szociáldemokrata értékrendszerhez kötődik, ám más politikai ízlésirányokra is kitekintése van” – ismételte meg a párt többször elhangzott álláspontját Hiller István. A szakmai, közéleti, politikai jártasság előnyt jelent, sőt feltétel – fűzte hozzá Hiller. Mint mondta, Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke elfogadta a szocialista párt tárgyalási ajánlatát.


Az MSZP elnöke közölte: a koalíciós partnerrel történt egyeztetés után szándékukban áll konzultálni az ellenzéki pártokkal is. Hozzáfűzte: négypárti egyeztetésnek nem híve, de az egyes pártok vezetőivel lehetségesnek tartja a konzultációt.


Egy tucat jelölés


Az MSZP szombati elnökségi ülésén az elnökségi tagok mellett részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, valamint a párt frakciójának és választmányának vezetősége. Az MSZP szervezetei, platformjai és tagozatai március közepe óta tehetnek javaslatot a párt államfőjelöltjére; eddig egy tucat jelölés érkezett. A pártszervezetek által jelölt személyek között volt Szili Katalin házelnök, Bárándy Péter volt igazságügy-miniszter, Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, Horn Gyula volt miniszterelnök és Bihari Mihály alkotmánybíró.

Mivel az elnökség mai ülésén nem döntött a jelöltről, vagy a jelöltekről, jövő héten mindenképpen határoznia kell, mivel szombaton ül össze a párt országos választmánya, amely az alapszabály értelmében az elnökséggel közösen fogalmazza meg ajánlását az MSZP legfelső döntéshozó szervének, a kongresszusnak. Az MSZP kongresszusa április 15-én dönthet a párt államfőjelöltjéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik