Belföld

Csizmár több adófizetőre vágyik

Írországban 50 százalék, itthon 75 százalék a nettó bérre eső foglakoztatási költség. Ezen változtatni kell – állapította meg Csizmár Gábor munkaügyi miniszter.

A miniszter szerint a többit adóra, járulékokra fizetik a munkaadók – mondta a munkaügyi tárca vezetője a Corvinus egyetemen tartott előadásában. Az adókat, járulékokat viszont csak úgy lehet csökkenteni, ha több lesz az adófizető. Ugyanis Magyarországon a körülbelül 4 millió foglalkoztatottból 3,5 millió az adófizető, közülük 2,7 millió dolgozik a versenyszférában, de ebből 1,5 millió minimálbéren van bejelentve. Csak a fennmaradó 1,2 millió fizeti meg a tényleges keresete utáni adót, járulékot – emlékeztetett a miniszter.


Körülbelül 500 ezer munkanélkülit inaktívként tart számon a statisztika, mert nem keresnek rendszeresen munkát. Feltehetően ők az illegális gazdaságból szereznek jövedelmet. Bevonásuk a legális munkaerőpiacba nagy kihívás – jegyezte meg Csizmár Gábor.

A miniszter felhívta a figyelmet arra az összefüggésre, hogy a nagy, részben vagy egészében külföldi tulajdonú cégek csak a munkavállalók 20 százalékát foglalkoztatják, miközben a GDP 60 százalékát, az export 80 százalékát adják. A beruházások gyakorta a hatékonyságot javítják és nem a munkahelyek számát gyarapítják. A foglalkoztatás javításában az igen sok, kis létszámot foglalkoztató cégnek van alapvető szerepe.

A legutóbbi, a munkanélküliségre vonatkozó KSH-statisztikával kapcsolatban a tárca vezetője megjegyezte: a magasabb munkanélküliségi ráta összefügg a nyugdíjazási szabályokkal.


Munkaerőpiaci támogatások

A miniszter elmondta: egy-egy új munkahely létesítéséhez adott támogatás például egymillió forint, de vannak olyan munkaerő-piaci programok, amelyeknél ez a költség 2,5 millió forint, a humánerőforrás-fejlesztési programoknál pedig még magasabb összeg.

A támogatott munkaerő-piaci képzésekben résztvevők 60 százaléka egy év alatt sem tudott elhelyezkedni. Ez rossz arány, pazarlás. A képzés irányát például a képző intézmények saját lehetőségeikhez és nem a munkaerő-piaci igényekhez igazítják. Mindezen változtatni szükséges. Általában javítani kell a támogatási pénzek felhasználásának hatékonyságát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik