Belföld

Egészségügyi programot hirdet a kormány

Nagy egészségügyi reformot ebben a kormányzati ciklusban nem tervez a kormány, de a szolgáltatások fejlesztését még tavasszal elkezdi - közölte a miniszterelnök szerdán a közszolgálati rádiónak adott interjújában.

“Még az idei tavasszal, tehát még ebben a törvényhozási ciklusban szeretnénk elmondani, (hogy) a következő egy évnek melyek lesznek az egészségügyi szolgáltatás fejlesztési programjai” – mondta Gyurcsány Ferenc.

A kormányfő közölte, nem a “bonyolult intézményi és finanszírozási rendszert” kívánják fejleszteni, hanem a szolgáltatásokat, mert véleménye szerint ezt érzik meg az emberek. A változtatásoknak alapvetően a szolgáltatásokról kell szólnia – szögezte le. Gyurcsány Ferenc a programok részleteiről nem kívánt előzetes tájékoztatást adni.

A kormányfő közölte: nem az egészségügyi rendszer bármely nagy elemén változtatnak, hanem több és jobb minőségű szolgáltatást akarnak kínálni. A miniszterelnök szerint ugyanakkor “előbb-utóbb” neki kell látni az egészségügy átalakításának.

A miniszterelnök arról is szólt, úgy látja, az egészségügyben az elmúlt 15 évben nem sikerült rendet tenni. Megítélése szerint mindenki igyekszik minél kevesebbet befizetni, de amikor baj van, a maximális szolgáltatást igénybe venni. Hozzátette: a jelenlegi rendszer igazságtalan is, mert éppen a legtehetősebbek járnak jól, hiszen, mint mondta, kapcsolati hálóik révén “könnyen tehetnek egymás számára szolgáltatási szívességet”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik