Belföld

A bírák megfújják a szondát

Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke a bírák mentelmi jogával kapcsolatban azt mondta: nem tartja elfogadhatónak, hogy "egy bíró az igazoltatáskor a szondát ne fújja meg és így próbáljon menekülni a felelősségre vonás elől".

A főbíró ezt azután mondta, miután találkozott Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével. Hozzátette: amikor ilyen esetre került sor, azt kérte a bíráktól, hogy fújják meg a szondát, és ezzel igazolják, hogy nem fogyasztottak alkoholt. Mint mondta, “azt hiszem, hogy ez a bírák esetében mindenképpen indokolt, a többi a parlamenti pártok dolga”. 

Lomnici Zoltán a táblabíróságok munkájával kapcsolatban elmondta: az ítélőtáblák felállítása eredményeként a “nagy ügyekben” sikerült feldolgozni a hátralékot. Ismertetése szerint a Legfelsőbb Bíróság és az ítélőtáblák másfél év alatt 35 ezer hátralékos ügyet dolgoztak fel. Mint mondta, mind az öt ítélőtábla megkezdte működését és nem esett vissza a megyei bíróságok ítélkezési tevékenysége sem. Arról is szólt, hogy tavaly 1,2 millió döntést hoztak a magyar bíróságok, és csak 3200 hatályon kívül helyezés történt.

Szili Katalin elmondta, hogy eddig Magyarországról összesen három ügyben fordultak a luxemburgi bírósághoz, amelynek az a feladata, hogy olyan esetekben járjon el, amelyek az európai és a nemzeti jogrendszer közötti ellentmondásokból fakadnak. A luxemburgi bíróság döntésétől függően a magyar Országgyűlésnek is lehet majd feladata. Egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a mostani találkozón nem került szóba a bíróság átköltözése a Néprajzi Múzeum épületébe. Mint mondta, erről egy korábbi találkozójukon tárgyaltak. Hozzátette: “hosszú távon ez elől senki nem zárkózott el”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik