Belföld

Népmesepark épülhet Csurgó mellett

A Somogy megyei Csurgó közelében fekvő 40 hektáros területen épülhet meg az ország első népmeseparkja – jelentette be Bihariné Asbóth Emőke, a város polgármestere.

A több százmillió forint értékű beruházási programot több ütemben, saját illetve uniós forrásokból kívánják megvalósítani. Az ország első népmeseparkja – amelyet várhatóan a térség önkormányzatai által létrehozott cég működtet – a tervek szerint több mint száz dolgozót foglalkoztat. Csurgón abban bíznak, hogy a park létrehozása jelentősen növeli a térség turisztikai vonzerejét – írja a Napi Gazdaság.

Az egyedülálló turisztikai attrakció keretében magyar népmesekönyvtár és -mozi, valamint egy mesehősök figuráival díszített szálloda épülne, a helyi étterem pedig a magyar népmesékből ismert ételeket kínálná a vendégeknek. A tervek között egy szabadtéri színpad, valamint népmeséket idéző játszóterek kialakítása is szerepel. A látogatókat népmesehősöknek öltözött vendéglátók kalauzolnák az akár többnapos programot is kínáló parkban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik