Belföld

A kormány még mindig nem fizetett eleget a gazdáknak

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) főtitkára szerint a gazdák egy része annak ellenére sem kapta meg a nekik járó anyagi támogatást, hogy az agrár-megállapodás a kifizetések határidejét március 20-ban rögzítette.

Obreczán Ferenc elmondta: a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) eddig 195 535 gazdálkodó adatait dolgozta fel a 208 813 regisztrált gazdából. A pénz azonban több gazda jelzése szerint nem érkezett meg számlájukra – tette hozzá.

A főtitkár tájékoztatott arról is, hogy a fennmaradó 13 278 gazdálkodóból az MVH adatai szerint sem kapta meg a pénzét 4500-5000. A főtitkár szerint mivel ezek között lehet olyan is, aki a kifizető ügynökség által kiküldött hibajavítási felszólításra nem válaszolt, a Magosz felkéri e kötelezettségüknek eleget nem tevő gazdákat, hogy pótolják ezt. Emellett az érdekképviselet szeretné összegyűjteni azoknak a gazdáknak az adatait is, akik nem kapták meg pénzüket annak ellenére, hogy semmilyen hibára utaló visszajelzést nem kaptak az MVH-tól.

Obreczán Ferenc közölte: az MVH eddig mintegy 90 százalékos feldolgozottsági foknál tart a területalapú támogatások kifizetésénél. A főtitkár konzultált az MVH vezetőivel és azt a választ kapta, hogy az államkincstár 2-3 napon belül átutalja a gazdák számlájára a nekik járó pénzt akkor, ha adataikat a kincstár megkapja.

Dékány András, az agrártárca szóvivője elmondta: a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium tartja magát a megállapodásban rögzítettekhez, így a területalapú támogatást igénylők 90 százaléka március 31-ig megkapja a nekik járó összeget, április 30-ig pedig 96 százalékuk kap támogatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik