Belföld

Az Intel szerint Magyarország élen a digitális átalakulás terén

Az Intel elnök-vezérigazgatója, Craig Barrett Gyurcsány Ferenccel tartott megbeszélése után kijelentette, hogy Magyarország vezető a technológiai fejlődés terén Közép-Kelet-Európában.

Barett szerint ahhoz, hogy az Európai Unióban, illetve az egész világgazdaságban versenyképes maradhasson, Magyarországnak az oktatásba többet kell befektetni, illetve jobban ki kell használnia a rendelkezésre álló új információs és kommunikációs technológiákat (ICT).


„Magyarország vezeti a digitális átalakulás folyamatát Kelet-Európában és egyre versenyképesebbé válik az Európai Unión belül” – mondta Barrett a Corvinus Egyetemen tartott előadásában. „Magyarország versenyképessége elsősorban a jól képzett munkaerőnek köszönhető, azonban az ország számára szükséges, hogy továbbra is befektetéseket eszközöljön a képzésébe, illetve az új és innovatív ötletek továbbfejlesztésébe.” 


Craig Barrett véleménye szerint három terület fontos Magyarország számára: az innováció elősegítése azáltal, hogy a világszínvonalú kutatás-fejlesztésekbe invesztál, hogy növeli az oktatásra szánt összegeket, illetve azáltal, hogy együttműködő programokat alkot, melyek következtében a technológiához még inkább hozzáférhetővé válnak a mindennapi életben.
Ezen erőfeszítések között kiemelten fontos a tanárok továbbképzése, mivel a jól képzett tanárok hatékonyan integrálhatják a számítástechnikát a tantervbe. Barrett szerint ennek segítségével tovább fejlődhet a diákok tudása, és az általuk elért eredmények is javulhatnak. Elmondta, hogy az ilyen befektetéseknek köszönhetően a jövő dolgozói mind rendelkeznek majd azon szintű matematikai és tudományos tudással, amelyek elengedhetetlenek a globális digitális környezetben való versenyképességhez.


„A kormány kétség kívül nyújt segítséget abban, hogy az internet még elérhetőbbé váljon a polgárok számára, azonban Magyarország még mindig lemarad az EU átlagtól” – mondta Barrett. „Egyre fontosabb Magyarország számára az, hogy a PC-technológiákat az ország minden pontján megismerhessék már az általános, illetve középiskolások . Az oktatásba és technológiákba történő befektetéseknek messze az első helyen kell állniuk”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik