Belföld

Bokros szerint 30 év múlva élhetünk nyugati szinten

A jelenlegi évi 3-4 százalékos gazdasági növekedés mellett 25-30 évet vesz igénybe, hogy a nyugat-európai gazdasági és életszínvonalat elérjük - jelentette ki Bokros Lajos volt pénzügyminiszter.

A balti államok gazdasági növekedése eléri az évi 7-8 százalékot, tehát a felzárkózási idő megfelezhető, mutatott rá a volt pénzügyminiszter, aki az Elsők között címmel indított, szociáldemokrata akadémia nyitóelőadását tartotta Egerben.

Hosszú távú, magas színvonalú, azaz fenntartható növekedés lenne szükséges ahhoz, hogy a nyugat európai színvonalat már a gyerekeinknek is, és ne csak az unokáinknak tudjuk biztosítani – hangsúlyozta.

A volt pénzügyminiszter rámutatott arra, hogy a magyar gazdaság gyors növekedését akadályozza a költségvetés túlköltekezése és a lakossági megtakarítások elégtelensége.

A lakossági megtakarítások hiányát a négy évvel ezelőtti lakáshitelezési rendszerre vezette vissza, amelyet esztelennek és igazságtalannak nevezett. Korábban a lakosság egyharmada volt képes pénzügyi megtakarításokra, mára viszont már nem takarít meg senki, mert hatalmas hiteleket vett fel – mutatott rá Bokros Lajos.

A költségvetés túlköltekezésére példaként hozta, hogy az Orbán-kormány idején a köztisztviselők bérét 40 százalékkal, a Medgyessy-kormány alatt pedig a közalkalmazottak fizetését 50 százalékkal emelték meg. Egyik mögött sem volt teljesítmény – tette hozzá a volt pénzügyminiszter.

Hozzáfűzte: Magyarországon a 3,4 millió munkavállalóból több mint 800 ezer az állami alkalmazott. Csak reformokkal lehet megakadályozni az állami szektor túlduzzasztását – figyelmeztetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik