Belföld

Az MSZP-tagozatok Szilit támogatják

Az MSZP országos tagozatainak többsége azt támogatja, hogy Szili Katalin házelnök legyen a párt köztársaságielnök-jelöltje - mondta Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese.

Szili Katalin mellett egy tagozat javaslatot tett Glatz Ferencnek, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökének, egy másik pedig Bárándy Péter volt igazságügy-miniszternek a jelölésére – közölte az elnökhelyettes, miután tárgyalt az MSZP országos tagozatainak vezetőivel. Hozzátette: a 31 tagozat közül már nyolctól érkezett jelölés, a javaslatokat március 31-ig várják.

Szekeres Imre elmondta: “egyértelmű volt a tagozatvezetők álláspontja abban, hogy egy olyan szocialista jelölt legyen, akinek egyértelmű a kötődése a szocialista párthoz, a szociáldemokrata eszmerendszerhez”. Mint mondta, az országnak már volt liberális és konzervatív nézeteket valló köztársasági elnöke, és a társadalom teljes képviselete érdekében fontos, hogy a harmadik nagy politikai irányzat is megfelelő képviseletet kapjon.

Szekeres Imre elmondta: az MSZP másodszorra van olyan helyzetben, hogy elnököt jelöljön. Hozzátette: első alkalommal, 1990-ben a szocialista párt erről a lehetőségről lemondott, helyesen. “Nem látjuk indokát annak, hogy most ne éljünk azzal a lehetőséggel és felelősséggel, amit a köztársasági elnök jelölése jelent” – jelentette ki.

Az elnökhelyettes közölte: a tagozatvezetők álláspontja egyértelmű volt abban is, hogy a jelöltnek a magyar társadalom számára ismertnek és elismertnek kell lennie. Elmondta: a tagozatvezetők azt is szeretnék, ha a jelölés a koalíciós partnerrel közösen történne. A tagozatvezetők szerint fontos, hogy a párton belüli egyeztetés folytatódjon szélesebb körben, hogy társadalmi konzultációra kerüljön sor az elnök parlamenti megválasztásáig – tette hozzá Szekeres Imre.

Hangot adott azon véleményének, miszerint az SZDSZ-szel még az MSZP kongresszusa előtt kell konzultálni, de azután, hogy a szocialista párt kialakította a maga álláspontját, megnevezte jelöltjét vagy jelöltjeit. Ha a kongresszusig nem alakul ki egyeztetett álláspont az SZDSZ-szel, akkor a kongresszus az MSZP álláspontját fogja rögzíteni – szögezte le a szocialisták elnökhelyettese.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik