Belföld

A lakosságnak tetszene a gyógyszerfutár

Jó ötletnek ítéli a lakosság a gyógyszerek házhoz szállítását, de csak a harmaduk rendelne futárral orvosságot, ha a szolgáltatásért fizetnie kellene - ez derül ki a Tárki kormányzati megrendelésre készült felméréséből.

Azt most sem tilos, hogy a beteg mással váltassa be receptjét a patikában, ám az új rendelettervezetben már az is szerepelne, hogy a postára vagy futárra is rábízhatják vényeiket a betegek.

A megkérdezettek 58,6 százaléka szívesen venné, ha meg lehetne rendelni a gyógyszerek házhoz szállítását. A kutatásból persze az is kiderül, hogy erre nincs túl nagy fizetőképes kereslet, mert az ötlet támogatóinak 60 százaléka nem venné igénybe a szolgáltatást, ha fizetni is kellene érte – áll a Nápszabadságban.

A lakosság egyébként a kutatás szerint, összességében elégedett a hazai gyógyszerellátással, de “túl rövidnek” ítéli a patikák nyitva tartását, nehézkesnek az egyes készítmények beszerzését.

A megkérdezettek több mint fele (52 százalék) számolt be arról, hogy előfordul: nem kapja meg az első patikában az orvosságot, s miután az esetek felében maga a szakember sem tudta, hol szerezheti be a készítményt, patikáról patikára vándorolt. A többieknek a gyógyszerész két-három napon belül beszerezte a szert, vagy megmondta: hol juthat hozzá a beteg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik