Belföld

Koncentráció a bútorpiacon

Ágazati szakértők szerint a bútorpiacról lassanként kiszorulnak az életképtelen kisebb üzletek. Európában a forgalom meghatározó részét már ma is a nagy lakberendezési áruházak bonyolítják.

A budapesti Róbert Károly körúton épülő negyvenezer négyzetméteres Materiál szakáruház építési és lakberendezési termékekre szakosodik, kínálatának döntő részét azonban a bútorok és a textíliák teszik ki. A beruházó, a Metropolitan Kft. új szereplő a bútorkereskedelemben, eddig kizárólag ingatlanpiaci beruházásokkal foglalkozott – áll a Világgazdaság csütörtöki számában.

A 35 millió eurós, közel 8,7 milliárd forintos beruházás azt jelzi, hogy a befektetők bíznak a magyarországi lakásépítési és felújítási, valamint lakberendezési és bútorpiaci fellendülésben ugyanakkor mutatja, hogy a jövő a komplex szolgáltatást kínáló nagy áruházaké. 

Édl Román, a Domus Budapest Áruház igazgatója szerint jelenleg stagnál a bútorpiac, a vásárlókért lassan ölre mennek még a nagy áruházak is. Ez az átmeneti időszak becslése szerint még három-öt évig tarthat, s ezt a kisebb üzletek aligha tudják átvészelni.

A statisztikák szerint egyébként ma Magyarországon összesen négyezer bútorbolt működik, amely indokolatlanul magas szám a piac méretét és a vásárlóerőt tekintve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik