Belföld

Sonkaárverseny és razziák a hipermarketekben

Idén 30-40 forinttal csökkent a hipermarketek által akcióban értékesített sonkának, hivatalos nevén hálós pácolt lapockának az ára. A termelők szerint a sonkát kilónként 700 forint alatt képtelenség kitermelni. Közben a hatóságok átfogó ellenőrzéseket hajtanak végre a hipermarketekben.

A budaörsi kereskedelmi aranyháromszögben működő hipermarketekben tavaly 594-595 forint volt a sonka kilója,  hétfőn pedig 569 és 549 forintért kínálták. Felmerülhet a kérdés, hogy a hipermarketek nem alkalmazták-e megint a beszerzési ár alatti értékesítést, ám a Napi Gazdaság információi szerint ez ügyben most nem vizsgálódik a Gazdasági Versenyhivatal.

Az idei sonkabotrányt a Magyar Húsiparosok Szövetsége indította, amely március 10-én, a húsvéti akciók kezdetekor azt állította, az Auchanban kapható hálós lapocka minősége nem felel meg a követelményeknek. Az Auchan Szlovákiából importálta a sonkát. Lapinformációk szerint eredetileg magyar beszállítókkal kezdte a tárgyalásokat, ám velük nem sikerült megállapodni. 

Az erős árversenyt tükrözi, hogy a húsiparosok nyilatkozatát követően a Tesco és a Cora a hasonló, kötözött magyar termékkel már 20 forinttal olcsóbban jelent meg, aláígérve még az Auchannak is.

Országszerte razziák 

Szeged egyik hipermarketjében hétfő reggel nyolckor jelent meg a tucatnyi ellenőr, akik az eladótérben és a raktárakban mintát vettek az élelmiszerekből – írja az RTL Klub Online. De Szegeden kívül, ellenőriznek a hatóságok az ország valamennyi városában. Az RTL Klub Híradója úgy tudja, hogy elsősorban tejtermékeket vizsgálnak. A rendkívüli ellenőrzésben szinte valamennyi hatóság részt vesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik