Belföld

Többezren rakják ki idén a Békejelet

A Humanista Mozgalom szervezésében 2005. március 20-án 17 órától kerül megrendezésre a Békejel Plusz nevű békedemonstráció. Az esemény a világhírnévre szert tevő 2004-es Békejel folytatása.

Ezúttal nagyobb fáklyás alakzattal, valamint ismert hazai együttesek koncertjeivel és mutatványosokkal készülnek a rendezők, akik szerint idáig már több mint 2000 jelentkeztek, hogy részt vegyenek a Békejel megalkotásában.

A Békejel Plusz akció két fő cél érdekében hozzák létre: a szervezők egyrészt fontosnak tartják tájékoztatni a közvéleményt arról, hogy az iraki háború – függetlenül a hivatalos kommunikációtól és a lecsökkent hírértéktől – továbbra is tart. Másrészt a Humanista Mozgalom ezzel az akcióval is kifejezi azon törekvését, hogy minél több ember vegye ki részét az erőszak elleni küzdelemből. Ennek köszönhetően a szervezők többsége is olyan személy, aki korábban hasonló esemény megrendezésében nem vett részt.

A résztvevők kinyilvánítják vágyunkat az egyetemes emberi békéért és elítélik a konfliktusok háborús megoldását. Kiállnak a békéért és erőszakmentességért mind a külső mind a belső, személyes világunkban.

A főszervező Humanista Mozgalom mellett számos civil szervezet is csatlakozik az eseményhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik