Belföld

Megszüntet négy középiskolát a főváros

Jogutóddal megszünteti négy középiskoláját a fővárosi önkormányzat, amely a 2006/2007-es tanév után évente mintegy 850 millió forint megtakarítást remél ettől a lépéstől.

A Fővárosi Közgyűlés március utolsó napján dönthet az intézmények megszüntetéséről. A főpolgármesteri kabinet hétfőn foglal állást a Podmaniczky Frigyes közgazdasági, az Ihász Dániel közlekedésgépészeti, a Móricz Zsigmond műszaki és a Bay Zoltán elektronikai szakközépiskola sorsáról – közölték.

A közgyűlés tavaly nyáron elfogadott oktatási intézményracionalizálási határozatában elviekben már egyetértett az iskolák megszüntetésével.

A Podmaniczky iskola közelében van a Csepel-sziget Műszaki Szakközépiskola, ahol nyolc tanterem kialakításával ősztől átvehetik a feladatot.

Budapest déli részén négy közlekedésgépészeti szakiskola működik, ebből három a IX. kerületben, egy pedig Csepelen. Racionalizálásként az Ihász Dániel iskolát összevonnák a Bánki Donát szakiskolával.

A Móricz Zsigmond műszaki iskola körzetében is több fővárosi szakképző intézmény van, ezért a közgyűlési előterjesztést jegyző Schiffer János főpolgármester-helyettes indokoltnak tartja a Katona József műszaki középiskolával való összevonást.

A Bay Zoltán elektronika szakiskolában az elmúlt években jelentősen csökkent az átlaglétszám, a lemorzsolódás mintegy 20 százalékos, és problémás a beiskolázás is. Az előterjesztő ezért az újpesti két tanítási nyelvű műszaki iskolával való összevonást szorgalmazza, ahol az oktatás korszerűbb, hatékonyabb formában folytatódhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik