Belföld

A kormány állítja: fizet

Az agrártárca szóvivője szerint a területalapú támogatások kifizetésének eddigi menete alapján szinte bizonyos, hogy teljesül a megállapodásban foglalt ütemterv.

Az egy hete aláírt, agrárbékét szentesítő dokumentum egyik vállalása volt: március 20-ig a gazdák megkapják a területalapú támogatást. Az eredeti szabályok szerint április végéig kellene a támogatás 95 százalékát átutalni, ám a tüntetést lezáró megállapodásban a kormány a korábbi határidőt vállalta.

A Népszabadság pénteki számában olvasható, hogy húszezer gazdának hétfőn biztosan adósa lesz a területalapú támogatás kifizetésével a kormány. A lap a péntek reggeli adatokra hivatkozik. Ezek szerint a beérkezett és feldolgozott 208 ezer igénylésből 173,5 ezer kérelmet hagytak jóvá. Mintegy 172 ezer gazdálkodónak már át is utalták az összesen 42,4 milliárd forintot. A fennmaradó több mint 35 ezer kérelemmel kellene végezni három nap alatt. Miközben a minisztériumi apparátus naponta “csupán” 2500 kérelmet bírál el és indítja el a kifizetéseket.

Az FVM honlapja szerint csütörtökhöz képest egy nap alatt 4 milliárd forinttal, két hét alatt pedig 11 milliárd forinttal nőtt a jóváhagyott támogatások mértéke. A jóváhagyott támogatással rendelkező gazdák száma pedig 2 ezerrel, illetve 10 ezerrel nőtt az említett két időszakban.

“A feldolgozott adatokból azt látszik, hogy a kormány képes teljesíteni vállalását” – jelentette ki a szóvivő, majd hozzáfűzte, hogy az FVM a pontos adatokról a március 20-i határidőt követően, jövő héten tájékoztatja a nyilvánosságot.

Dékány András emlékeztetett arra, hogy vasárnap jár le a jóváhagyott kifizetések határideje azoknak a gazdáknak az esetében, akiknél március elsejéig nem merült fel jogvita, illetve akiknél addig tisztázódott az eltérés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.