Belföld

Ellenzi a fix taxitarifát a GVH

admin

2005. 03. 19. 07:32

A versenyhivatal szerint a fővárosban semmi sem indokolja a fix taxi-tarifák bevezetését. A javasolt ár bevezetése akár 60-70 százalékos áremeléshez is vezethet.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) álláspontja szerint nem indokolt a fix taxitarifák kialakítása a fővárosban, helyette olyan szabályozási megoldás kialakítása lenne célszerű, amely képes kezelni az egyes piaci szegmensek sajátosságait.


A versenyhivatal rámutat: ártörvényi felhatalmazásban rejlő lehetőség nem jelenti azt, hogy szabályozási kötelezettsége lenne az önkormányzatnak.

Különösen nem jelenti azt, hogy a taxi piac egyes szegmenseinek eltérő sajátosságai ne lennének kezelhetőek más-más beavatkozásokkal. Lehetséges lenne például árszabályozás a szerződéses fuvarpiacon, ármaximálást vezethetnének be a rendeléses fuvaroknál, kötött árakkal dolgoznának a leintéses és drosztos rendelésfelvételnél.

A Gazdasági Versenyhivatal a Fővárosi Önkormányzathoz eljutatott közleménye szakmai kifogásai között kiemeli: a javasolt ár bevezetése becslés szerint – és ezzel a Taxis Kamara és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség is szakmailag egyetért – mintegy 60-70 százalékos díjemelést eredményezne.

Piaci tapasztalatok szerint az átlagtarifa – a szerződéses árakat is figyelembe véve – 160 forint/kilométer, ami 240 forint/kilométerre emelkedne, és erre épülne rá a fuvarok mintegy 80-90 százalékánál a 300 forintos kiállási díj, ami egy átlag fuvarköltséget mintegy 20 százalékkal emelne.

A GVH szerint a kiszolgálás színvonalát rontaná, ha az utasok – a magas kiállási költség miatt – arra kényszerülnének, hogy ne telefonon rendeljenek kocsit, hanem az utcán intsék le azt, vagy a taxiállomáson szálljanak be.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.