Belföld

Egymilliárd pécsi reptérfejlesztésre

Münchenbe és Augsburgba menetrend szerint repülnek már az idén gépek a Pécs-pogányi reptérről. A légikikötőt 130 millió forinttal támogatja az idén a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal, így jövőre összesen egymilliárd forintot költenek a légikikötőre.

“A pénzből lehetővé válik a jelenlegi forgalmi épület bővítése, korszerűsítése” – mondta Szegvári Péter, miután Toller Lászlóval, Pécs polgármesterével aláírták az erről szóló támogatási szerződést. A hivatalvezető szavai szerint a kormány határozott célja a hazai légikikötők fejlesztése, mert a közúthálózat bővítése mellett az alternatív közlekedési formákra is szükség van a települések tőkevonzó képessége, a turizmus és a kereskedelmi forgalom növelése érdekében.

Toller László szerint a Pécs-pogányi reptér folyamatban lévő modernizációja már most érezhetően csökkenti Pécs elszigeteltségét. Elmondta, hogy a város a hivataltól kapott támogatáson kívül 2005-ben 430 millió forintot költ a reptérre. Az összegből felszerelik, berendezik a forgalmi épületet, átépítik a kishangárt, fejlesztik a légikikötő közműhálózatát és közúti kapcsolatait. Hozzátette: a beruházáshoz jövőre újabb 400 millió forint áll rendelkezésre, amelyből megkezdődhet a nagyhangár felújítása, a szociális létesítmények kialakítása, valamint a zajmérő rendszer telepítése. “A reptérnek jó híre van. Egyre több kis és közepes nagyságú gép landol a leszállópályán, és ha a tárgyalások eredményre vezetnek, még az idén állandó légijáratokat közlekedtethetünk a Dunántúl legnagyobb városa, és Augsburg, valamint München között” – közölte.

A polgármester tájékoztatása szerint az 1950 óta működő repülőtéren az elmúlt 5 évben mintegy 2 milliárd forint fejlesztés valósult meg. Elkészült az 1.500 méter hosszú, 30 méter széles kifutópálya, a gurulóút, a forgalmi előtér és a csapadékvíz-elvezető rendszer. Korszerűsödött a működtetéshez szükséges gépjárműpark, tavaly december óta pedig új fénytechnikai rendszer segíti a gépek fel- és leszállását.

A Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal a pogányin kívül 718 millió forinttal támogatja a hazai reptérberuházásokat, az idei központi költségvetésből pedig 438 millió forint fordítható a fejlesztésekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik