Belföld

35 milliós bírságot kapott a Pannon GSM

admin
admin

2005. 03. 17. 17:55

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a fogyasztók megtévesztésre alkalmas magatartás miatt két külön ügy kapcsán 30, illetve 5 millió forint megfizetésére kötelezte a Pannon GSM mobilszolgáltatót.

A GVH közleménye szerint a Pannon GSM Távközlési Rt. arról tájékoztatta a fogyasztókat, hogy csak a Pannon 50-1000 díjcsomagok esetében nem növekszik a percdíj a csomagokban foglalt percek lebeszélése után, miközben a versenytársak kínálatában is volt olyan hasonló konstrukciójú tarifacsomag, amelynek díja szintén nem növekedett.

A vállalkozás egyes reklámjaiban a Pannon 1000 díjcsomag vonatkozásában megtévesztésére alkalmas módon használta a „percdíj” és az azzal azonos tartalmú kifejezéseket is. A Versenytanács megállapította továbbá, a cég akkor is jogsértően járt el, amikor „Díjcsökkentő” szolgáltatásának reklámjaiban nem a valóságnak megfelelően tájékoztatta a fogyasztókat a szolgáltatás tartalmáról. Nem minden esetben felelt meg a valóságnak az az állítás, hogy „minél többet beszél, annál kevesebbet fizet egy percért,” és az a közlés sem volt helytálló, amely szerint a fogyasztót terhelő havi költségeket a vállalkozás több (nem kettő) tarifacsomag alapján számolja ki és a kedvezőbbet számlázza ki.

A Gazdasági Versenyhivatal egy másik eljárás keretében vizsgálta a Djuice Nonstop szolgáltatással kapcsolatos reklámtevékenységet. A Versenytanács megállapította, hogy a vállalkozás a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, amikor a 2004. év októberében és novemberében reklámjaiban a Djuice Nonstop szolgáltatás igénybevétele ingyenességének hamis látszatát keltette. A reklámok azt közölték, hogy a szolgáltatás igénybevétele esetén ingyen küldhetők SMS-ek, pedig a fogyasztónak ehhez ténylegesen havidíjat kellett fizetnie.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Velence, 2018. szeptember 12.
Lázár János érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség háromnapos kihelyezett ülésére egy velencei szállodába 2018. szeptember 12-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.