Belföld

Bono méltó jelölt lehetne a Világbank élére

Az amerikai pénzügyminiszter szerint Bono, a U2 együttes énekese is méltó jelölt lenne a Világbank elnöki posztjára, de sajnos az ír énekes nemzetisége "nem megfelelő" ehhez.

John Snow kijelentésével arra utalt, hogy a világbanki elnökök hagyományosan amerikai, és várakozásai szerint ezúttal is ez lesz a helyzet. Konkrét találgatásokba a jelöltek személyét illetően nem bocsátkozott.


A U2 énekesének nevét a Los Angeles Times vetette fel a múlt hónapban. Mint a lap egy szerkesztőségi cikkben közölte, az énekes lenne az első ember, akit jelöltek már Oscar-díjra, Golden Globe-ra, Grammy-re, Nobel békedíjra és a Világbank elnöki posztjára is. Nemsokára már az interneten fogadásokat lehett kötni az énekes jelölésére, pár nap múlva pedig a CNN is szembesítette a lehetőséggel James Wolfensohn-t, a Világbank jelenlegi elnökét.


Wolfensohn – aki születését tekintve ausztrál, és csak később vette fel az amerikai állampolgárságot – júniusban távozik posztjáról.

A jelöltek között volt Paul Wolfowitz amerikai védelmi miniszterhelyettes, aki azonban nem kíván élni a lehetőséggel, és a brit sajtó – nem véve tudomást a hagyományos európai-amerikai felosztásról – Gordon Brown brit pénzügyminiszter nevét is fölvetette. Nagy esélyesként a Hewlett-Packard cég tavaly megbukott vezérigazgatóját, Carly Fiorinát emlegetik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik