Belföld

Maffiaháborút akadályozott meg a rendőrség

A rendőrség tavasszal szerzett tudomást arról, hogy egy szervezett bűnbanda a Balaton-felvidékre akarja kiterjeszteni tevékenységét, területet akar szerezni. Ha ez sikerült volna, akkor valószínűleg sok áldozatot követelő bandaháború robbant volna ki.

Nagy mennyiségű fegyvert vásároltak Szerbiából az akció lebonyolításához, de még mielőtt megkezdődött volna a vérengzés, a kiszemelt bandavezért a Nemzeti Nyomozóiroda letartóztatta – írja a rádio.hu

A vádirati tényállás szerint R. László irányításával hierarchikusan felépített bűnszervezet jött létre a ’90-es években. Irányítókból, közvetítőkből és végrehajtókból állt, anyagi forrásait pedig részben illegális eszközökkel teremtette elő. Tavaly áprilisban úgy döntöttek, hogy átveszik egy másik csoport érdekeltségeit és likvidálják a riválisokat. A végrehajtás érdekében feltérképezték a célszemélyt, bérgyilkosokkal vették fel a kapcsolatot és Szerbiából mintegy másfél millió forintért több alkalommal is nagy mennyiségű lőfegyvert, lőszert szereztek be. Céljuk az volt, hogy a területszerzés során akár erőszakos cselekményekkel is megtörjenek minden lehetséges ellenállást  – írja az üggyel kapcsolatban a hirado.hu

Az ügy kapcsán összesen nyomozók 15 embert tartóztattek le magyarok mellett két szerb és egy horvát állampolgárt. A nyomozásban résztvevők közül  többeket megfenyegettek, így nekik és családtagjaiknak személyi védelmet biztosít a rendőrség.

A nyomozás 2004 májusa és 2005 februárja között tartott. A befejezés és a vádemelés között mindössze három nap telt el. Ez annak köszönhető, hogy négy letartóztatottal szemben a bűnüldözők alkalmazni tudták az együttműködő gyanúsított intézményét. Így összesen 11 vádlott ügyében mond majd ítéletet a bíróság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik