Belföld

Magyar katonák érkeztek Irakba

Bagdadban, a NATO iraki kiképzőközpontjában 16 magyar tiszt és tiszthelyettes kezdte meg féléves munkáját.

A tisztek és tiszthelyettesek felkészítése a szolnoki béketámogató kiképző központban zajlott, február 21-én pedig Nápolyban folytatódott. Ezt követően jelenlegi állomáshelyükre utaztak, vasárnap pedig elfoglalták beosztásukat.

A kiutazók a NATO kiképző parancsnokságán dolgoznak majd, amely a bagdadi amerikai főparancsnokságon működik. Feladatuk az lesz, hogy kidolgozzák a kiképzés tematikáját, menetét, feladatait. A magyarok különböző beosztásokba kerülnek, például kiképzési, felkészítési csoportfőnök, szállítási kiképző tiszt, őrzés-védelmi tanácsadó, és összekötő tiszt is van közöttük.

A 120 katonából álló őr- és biztosító század felkészítése február 28-án fejeződik be. Ezután készenlétben lesznek, és egy hónapon belül a helyszínre tudnak települni.

A magyarok Bagdadban a koalíciós erők által biztosított, úgynevezett zöld zónán belül szolgálnak majd. A katonák a NATO kiképző parancsnokságot őrzik majd, illetve járőröznek is, de kizárólag a zöld zónán belül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik