Belföld

Cannes-ban értékesítik a Club Aligát

Egy hónappal meghosszabbította a balatonvilágosi Club Aliga üdülőkomplexum egyben történő értékesítésére 2004 decemberében kiírt pályázat beadási határidejét a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) – értesült a Napi Gazdaság. A KVI március 25-ig várja a pályázatokat.

A hosszabbításra elsősorban azért volt szükség, hogy a befektetőknek legyen idejük megismerni az üdülő területét is érintő közhasznú parti sétányra vonatkozó új szabályozást. De március 10-ét követően új külföldi érdeklődők jelentkezésében is bízik a KVI. Ugyanis ekkor rendezik Cannes-ben Európa legnagyobb ingatlanvásárát (MIPIM), amelyen önálló standdal lesz jelen az igazgatóság. A KVI itt mintegy 20 milliárd forint értékű ingatlanvagyont kínál megvételre, így például itt próbálnak gazdát találni a Divatcsarnoknak.


A jelenlegi a második kiírási kísérlet az egykori pártüdülő eladására, ugyanis a tavalyi első pályázaton nem érkezett ajánlat, bár előzetesen hárman érdeklődtek. Amennyiben a második menet eredményes lesz, az új tulajdonos feladata megállapodni a balatonvilágosi önkormányzattal a közhasznú sétányról, amelyre a helyhatóságnak elővásárlási joga van. De eredménytelen tender esetén a KVI-nek új koncepciót kell kidolgoznia az értékesítésre, mert a mostani, decemberben kiírt pályázat ideje alatt – 2005 januárjában – hatályba lépett a közhasznú sétány kijelöléséről szóló miniszteri rendelet, így az új kiírásokat már ennek figyelembevételével kell összeállítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik