Belföld

Mérgezett tv-paprika került az országba

Több ezer kilogramm mérgezett tv-paprika került Marokkóból az országba, melynek egy része kikerült a kereskedelembe.

A Mo-ta Kft. által importált tv-paprika egy részét már a raktárakban visszatartották, egy része viszont kikerült a kereskedelembe – mondta Ócsai Lajos, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat főosztályvezetője pénteken az MTI-nek. Hozzátette: a paprikában lévő növényvédő szer határértéke többszörösen meghaladja a megengedettet, de akut mérgezést nem okozhat.


Ócsai Lajos elmondta: két nagy áruházláncról tudják, hogy került a polcaira a mérgezett paprikából. Az ÁNTSZ MTI-hez eljuttatott közleménye úgy fogalmazott: a növényvédőszer maradék analitikai vizsgálat a marokkói SOPROFEL S.A.R.L.-től importált paprika hét tételénél kiugróan magas, határérték feletti szermaradék értékeket mutatott, ezért a Mo-ta Kft. által az országba behozott tételek kereskedelmi forgalomból való kivonása a vizsgálatok teljes lezárásig indokolt.

Valamennyi, más termelőtől illetve importőrtől származó tételt a növény- és talajvédelmi szolgálatok analitikai laboratóriumai folyamatosan ellenőrzik, a kifogásolt tételekről az ÁNTSZ területileg illetékes szervét haladéktalanul értesítik – áll a közleményben. Az ÁNTSZ a fertőzött tételekre szúrópróbaszerű vizsgálatok során bukkant – közölte a szolgálat.

Tavaly október végén fűszerpaprikában bukkant határértéket meghaladó káros anyag mennyiségre az ÁNTSZ. A kormány rövid időre az összes fűszerpaprikát tartalmazó készítményt kitiltotta az üzletek polcairól, mivel három gyártó termékében az aflatoxin, egy, a mikotoxinok családjába tartozó mérgező anyag mennyisége meghaladta a megengedett szintet.

Bujdosó László, országos tisztifőorvos december közepén zárta le az ÁNTSZ vizsgálatát, amely során 48, a megengedettnél nagyobb káros anyag tartalmú fűszerpaprika-készítményt találtak. Az ügyben a gyártókkal szemben rendőrségi vizsgálatot kezdeményeztek. A kabinet akkor bejelentette, hogy javasolni fogja az Európai Uniónak, hogy az addig vizsgált pisztácia és földimogyoró mellett a fűszerpaprikánál is végezzenek mikotoxinra vonatkozó vizsgálatokat a termék EU-ba lépésekor. Ugyanakkor döntöttek arról is, hogy az Élelmiszerbiztonsági Hivatal felügyelete kerüljön át az egészségügyi minisztériumba, mivel korábbi helyén, az agrártárcánál a gyártók érdekei jelentek meg legerősebben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik