Belföld

Az LB elutasította a kismamák további követelését

Elutasította a kismamák elmaradt jövedelempótlékának felülvizsgálatát a Legfelsőbb Bíróság (LB), így a jogerős ítélet marad hatályban . A csütörtöki döntés után a kismamák ügyvédje Strasbourgban folytatja a pereskedést.

Az ügyben korábban eljáró bíróságok megállapították, hogy a jövedelempótlék kifizetésének elmaradása jogsértő mulasztás volt, ám úgy látták, a kártérítés megítéléséhez szükséges felróhatóság, vétkesség nem állapítható meg. Az LB a csütörtöki tárgyaláson kifejtett szóbeli indoklása szerint sem volt kirívóan súlyos az a jogértelmezési tévedés, amely miatt a jövedelempótlékot nem fizették ki a jogosultaknak.

Az LB szerint ebben az ügyben az államigazgatásban dolgozó jogalkalmazók számára nehézséget jelentett a mulasztás elkerülése, az alkalmazandó jogszabályok helyes értelmezése.

Az LB csütörtöki végzésével hatályában fenntartotta a Fővárosi Ítélőtábla jogerős, a kismamák keresetét elutasító ítéletét, miután a táblával egyetértve úgy ítélte meg, hogy a kárfelelősség mértékéhez szükséges, kirívóan súlyos jogértelmezési hiba nem történt.

Radovics Csilla,a kismemákat képviselő ügyvéde a határozathozatalt követően elmondta: a tisztességes eljáráshoz fűződő jog megsértésére, illetve a tulajdon védelmére hivatkozva a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul.

A kismamák elmaradt jövedelempótléka ügyében korábban már indultak közigazgatási perek. Egy próbaperben egyetlen kismama követelt az államkincstártól államigazgatási jogkörben okozott kár címén a kamatokkal együtt összesen mintegy 115 ezer forintot azért, mert álláspontja szerint jogértelmezési tévedés miatt nem folyósította neki a Pest megyei területi államháztartási hivatal a 6700 forintos jövedelempótlékot 1999 júliustól 2000 januárig.

2003-ban három Somogy megyei kismamának a területi államháztartási hivatal ellen indított közigazgatási perében mondta ki az LB, hogy jár a jövedelempótlék a 2000 január és 2002 március közötti időszakra kamatok nélkül.

Ezután a parlament döntése nyomán adómentesen, mintegy 330 ezer kismamának fizették ki az elmaradt jövedelempótlékot, ami összesen hozzávetőleg 34 milliárd forintos kiadást jelentett a központi költségvetésnek.

A Legfelsőbb Bíróságon csütörtökön lezárult polgári perben Radovics Csilla kaposvári ügyvédnő – a kamatokkal együtt – az 1998-2000 közötti időszakra kérte a jövedelempótlék kifizetésének elmulasztása miatti kártérítés megítélését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik