A kérdésről a miniszterelnök az Informatikai és Hírközlési Minisztériumban tett csütörtöki látogatása alkalmából beszélt.
Gyurcsány úgy fogalmazott: “A forint stabilitása fontosabb nemzeti cél annál, hogy a forint ennyire erős legyen”. Utalt arra is, hogy a forint jelenleg az intervenciós sáv szélét 2 forintra megközelítette. A kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság, a termelők és a szolgáltatók érdekét a jelenleginél gyengébb forint szolgálja.
Gyurcsány Ferenc szerint vége a 2001-től 2003-ig tartó ellentmondásos gazdaságpolitikának, amit ma a kiszámíthatóság és az egyenletes növekedés jellemez.
A kormányfő szerint Magyarország legfőbb társadalompolitikai céljait nem felelőtlen költségvetési gazdálkodással, nem választási költségvetéssel, nem mindenképpen mindent ígérő politizálással, hanem nagyon világos vonalvezetéssel kell teljesíteni. Ez marad a gazdaságpolitika vezérfonala, “ebből nem engedek egy pillanatra sem” – mondta a miniszterelnök.