Belföld

Kicsit elmaradt a várakozásoktól a Electrolux Lehel profitja

Az Electrolux Lehel Kft. 2004-ben 110 milliárd forint árbevételt ért el, kissé elmaradva a tervezettől és a 2003-as 113,4 milliárd forinttól, amit a nyugat-európai piacokon mutatkozó keresletcsökkenés magyarázhat.

Takács János, az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a cég 2005-re 145 milliárd forint árbevételt tervezett, s várhatóan összesen 5,2 millió darab hűtőgépet, fagyasztóládát és porszívót gyárt.

A vezérigazgató kiemelte, hogy a svéd Electrolux csoport 1991-es Magyarországi piacra lépése óta több mint 50 milliárd forintot ruházott be Magyarországon, ebből 14,5 milliárd forintot 2004-ben.

A Magyarországon tavaly gyártott 4,2 millió darab termék közül a hűtőszekrények 63 százalékát Nyugat-Európában, 24 százalékát Kelet-Európában, 13 százalékát Magyarországon értékesítették. A fagyasztók közel 80 százaléka talált vevőre a nyugat-európai piacokon, közel 10 százaléka Kelet-Európában, 4,4 százaléka Magyarországon és közel 6 százaléka egyéb piacokon.

A porszívók túlnyomó többségét – több mint 77 százalékát – a nyugat-európai országokban, közel 13 százalékát Kelet-Európában, 3 százalékát Magyarországon és közel 7 százalékát egyéb piacokon adták el.

Az Electrolux Lehel Kft. tavalyi, 110 milliárd forintos árbevételének több mint 20 százaléka belföldi értékesítésből, kevesebb, mint 80 százaléka exportból származott. Az itthon tavaly eladott, közel 600 ezer darab termék közel harmada volt hűtőszekrény, közel harmada tűzhely és mosógép, s összesen több mint 30 százaléka porszívó, mosogatógép és kis háztartási gép.

Az Electrolux csoport 43 gyártóegysége közül 16 már alacsony költségű országban működik, de a magas költségű nyugat-európai országokban termelő gyárak fele is górcső alá kerül a közeljövőben – idézte Takács János a cégcsoport igazgatótanácsának ez év februári döntését. 2008 végéig – mintegy 8-10 milliárd svéd korona költséggel – a gyárak egy részét alacsony költségű országokba költöztetik át, s ettől – 2009-től – évi mintegy 2,5-3,5 milliárd svéd korona megtakarítást várnak.

Már e program jegyében került át Magyarországra, Jászberénybe a csoport egyik legfontosabb gyártóbázisa és építették fel 65 millió eurós beruházással a csoport nyíregyházi termelőegységét. 2005 első negyedévében befejeződik a svédországi porszívógyár áttelepítése is Magyarországra, Jászberénybe.

2005-ben az Electrolux Lehel Kft. nem fizet osztalékot, azt további beruházásokra fordítják. Az idei tervezett beruházási érték meghaladja a 7 milliárd forintot, amiből közel 3 milliárd forintot fordítanak a nyíregyházi gyár építésére, több mint 2 milliárd forintot a jászberényi hűtőgépgyár fejlesztésére, a többit a porszívógyártás áthelyezésére és egyéb kisebb fejlesztésre – mondta az Electrolux Lehel vezérigazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik