Belföld

Hatszáz traktor a Felvonulási téren

Hétfőn éjfél körül megérkeztek Budapestre, a Felvonulási térre az ország minden részéből azok a gazdálkodók, akik erőgépeikkel vonultak a fővárosba demonstrálni.

A Felvonulási téren – ahová a rendőrség a főváros körüli gyülekezőhelyekről valamennyi konvojt irányította – mintegy 800-900 erőgép sorakozott fel. A traktorok számát az tudósítója becsülte meg, ugyanis a demonstráció szervezői pontos adatokkal nem tudtak szolgálni.

A Felvonulási téren – az MTI tudósítója szerint – mintegy 150-200 budapesti szimpatizáns várta a demonstráló gazdákat. Minden egyes konvoj érkezésekor a szimpatizánsok üdvrivalgásban törtek ki, és lengették zászlóikat. Közülük voltak olyanok is, akik a gazdáknak meleg teával kedveskedtek.

Bagi Béla, a demonstrációt szervező bizottság vezetője elmondta: a gazdálkodók érkezésüket követően elfoglalták szállásaikat, amelyeket sportcsarnokokban és más hasonló létesítményekben alakítottak ki. De akadtak olyanok is, akiket magánembereknél szállásoltak el.

Kedden – a traktoraikkal a fővárosba érkezők – a Felvonulási térről indulnak 10-11 óra között a Kossuth térre a Parlament elé az ott megtartandó gazda-nagygyűlésre. Hozzájuk csatlakoznak azok, akik kedden autóbuszokkal és személygépkocsikkal érkeznek a nagygyűlésre. A nagygyűlés pontban déli 12 órakor kezdődik. Várható időtartamát Bagi Béla 1,5-2 órára becsülte. A nagygyűlés műsorral kezdődik, majd agrársztrájk.

A BRFK szóvivője elmondta, hogy a gazdálkodók felvonulása minden rendbontás nélkül zajlott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik