Belföld

Nem érti a kormány a tüntető gazdákat

A hétfőn kezdődött gazdademonstrációval kapcsolatban Batiz András kormányszóvivő elmondta, hogy nem teljesen világosak számukra a tüntetők szándékai. A Fidesz szerint nem szabadna tovább hergelni a gazdákat ilyen kijelentésekkel.

Batiz a sajtótájékoztatón elmondta, hogy minden bizonnyal belpolitikai szándékok húzódnak meg a tüntetés mögött, hiszen az információi szerint a szervezésből több ellenzéki képviselő is kivette a részét.


A szóvivő emellett kihangsúlyozta, hogy a törvényes határidőig megkapja az összes gazda az őt megillető területalapú támogatást. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 73 milliárd forintot oszt szét a kormány az érintettek között április 30-ig. Batiz szerint mostanra a 208 ezer regisztrált gazda közül 125 ezren megkapták a támogatást. Problémát jelenthet azonban, hogy az igénylések jelentős részét nem megfelelő módon töltötték ki.


A legnagyobb ellenzéki párt frakciójának szóvivője a sajtótájékoztatón elhangzottakra reagálva az MTI-nek elmondta, hogy már tavaly is több százmilliárd forint átutalásával maradt adós a kormány. Halász János szerint a gazdák csak az uniós és nemzeti földalapú támogatásokat követelik, amelyeknek a kifizetését már tavaly le kellett volna zárnia a kormánynak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik