Belföld

Felmentették a Duna Televízió két alelnökét

Felmentette hétfőn Belénessy Csabát és Borsány-Gyenes Andrást a Duna Televízió alelnöki tisztségéből az intézmény élére néhány nappal korábban megválasztott Cselényi László elnök.

A két alelnök “munkaviszonya megszűnik”, míg Németh Árpádot, a Híradó főszerkesztőjét “felmenti beosztásából” az új tévéelnök. “Az elnök ezzel egy időben új alelnököket nevezett ki, Pörös Géza és Pomezanski György személyében. A Híradó új főszerkesztője Szaniszló Ferenc lett” – tudatta közleményben a televízió szóvivője. Pörös Géza eddig Duna Televízió kulturális igazgatója volt, a másik két vezető most érkezik a csatornához.

Az MTI az intézmény vezetéséhez közel álló forrásból úgy értesült, Szekeres László gazdasági alelnök a helyén marad.

Pekár István, a Duna Televízió előző elnöke tavaly májusban – Szakály Sándor műsorokért felelős alelnök távozásakor nevezte ki a két most menesztett vezetőt. Belénessy Csaba addig a Magyar Televízió regionális, kisebbségi és határon túli műsorinak főszerkesztője, Borsány-Gyenes András, a Duna Televízió stratégiai igazgatója volt.

A mintegy másfél héttel később nyilvánosságra hozott elnöki döntés szerint az előbbi vezető tájékoztatási, az utóbbi programalelnökként tevékenykedett.

Cselényi Lászlót, az Uránia Nemzeti Filmszínház korábbi igazgatóját a múlt csütörtökön választották a Duna Televízió elnökének. A vezető, megválasztását követően az MTI-nek arról beszélt, hogy saját arculatú, markánsan nemzeti, össznemzeti jellegű kulturális-művészeti csatornát kíván a Duna Televízióból létrehozni. Az intézmény új elnöke azt mondta, hogy “lesznek személyi változások”, ahogyan “komoly szervezeti változások” is, ám azokról néhány napig még nem kíván nyilatkozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik