Belföld

BÉT: lefele mozog az index

A Budapesti Értéktőzsde irányadó mutatója a BUX, a nyitást követő fél órában 16 226,39 ponton, 163,79 pontos mínuszban állt a pénteki záráshoz képest.

A tőzsdei vállalatok jó és gyenge eredményeket egyaránt közöltek a tavalyi év negyedik negyedévéről, ennek megfelelően vegyes ármozgásokat várnak hétfőn a budapesti részvénypiacon az MTI által megkérdezett szakértők.

Makray Péter, az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője elmondta: az OTP eredménye meghaladta ugyan az elemzői várakozások konszenzusát, de nem volt kiugróan jó. Véleménye szerint a jelentés egy kis mértékű erősödéshez hozzájárulhat, de jelentős áremelkedésre nem számít a bankpapír piacán.

A kisebb vállalatok vegyes eredményeket tettek közzé. A legrosszabb a NABI eredménye volt, így ez a papír lehet a nap vesztese. Gyenge eredményeket közölt a Fotex, az FHB és a Globus is, kedvező számokat tett viszont közzé a Rába és a Graphisoft – fejtette ki Makray Péter, aki a jelentéseknek megfelelően vegyes árváltozásokra számít.

Sarkadi Szabó Kornél, a Raiffeisen Bank elemzője az OTP gyorsjelentésével kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a bankcsoport növekedésének eddigi motorját adó kamatkülönbözet növekedése lelassult. Ugyanakkor úgy vélte, hogy az OTP növekedése a jövőben sem fog a térségbeli versenytársak növekedési rátája alá csökkenni.

Az elemző az OTP piacán széles sávú ármozgásokra, volatilis kereskedésre számít, úgy véli kezdeti emelkedés után megjelenhetnek a nyereség realizálások is. A piac egészére nézve vegyes irányú ármozgásokat vár.

A BUX pénteken 61,35 pontos, 0,37 százalékos gyengüléssel, 16 390,18 ponton zárt. A forgalom 19,7 milliárd forintot tett ki, a vezető papírok ára a Matáv kivételével gyengült.

A Matáv 9 forintos, 1 százalékos erősödéssel, 902 forinton zárt. A Mol 13 515 forintos árfolyamon zárt, ami 90 forintos, 0,66 százalékos csökkenés. Az OTP 6355 forinton zárt 45 forintos, 0,7 százalékos visszaesést követően. A Richter csütörtökhöz képest változatlan árfolyamon, 26 300 forinton fejezte be a kereskedést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik