Belföld

Több mint 200 millió eurós bevétel a német autópályákon

Januárban 209 millió euró bevételt hozott az idén január 1-jén indult, a teherautókra kiterjedő német autópályadíj-rendszer. Ez megfelel a német kormány várakozásainak.

Ellenzéki képviselők szerint azonban ahhoz, hogy az éves 3 milliárd márkás bevételt elérjék, havonta legalább 250 millió eurós bevételt kellene termelni. A januári ütemmel Albrecht Feibel CDU-képviselő szerint az éves elmaradás mintegy 600 millió euró lesz.

Manfred Stolpe német közlekedési miniszter ezzel szemben sikertörténetnek nevezte a díjbevezetést. Mint mondta a rendszer műszaki problémák nélkül működött az első hónapban, a határátkelőkön sem volt fennakadás.

Több mint egyéves késéssel, végülis zökkenőmentesen indult Németországban az idei év elején az autópálya használati díj bevezetése a 12 tonnánál nehezebb összsúlyú teherjárművek számára. A teherautóknak átlagosan 12,4 eurócentet kell fizetniük kilométerenként, ez a Hamburg-München szakaszon már 100 euró körüli összeget jelent. Évente 1,2-1,4 millió teherautó halad át Németország autópályáin.

Az ellenőrzés 300 hídról infraérzékelőkkel, illetve mozgó ellenőrcsoportokkal történik. Az üzemeltető Toll Collect szerint összesen 315 ezer úgynevezett fedélzeti egységet építettek be járművekbe, mások az interneten, vagy Németország szerte 3700 automatánál fizethetnek. A fedélzeti egység automatikusan azonosítja a járművet és szolgáltatja az adatokat az általa megtett útról. Ezt követően számlázzák az útdíjat a jármű üzemben tartójának. Az elektronikus díjbeszedési rendszert a GPS, azaz a műholdas helymeghatározó és a GSM, azaz a mobiltelefon-rendszer kombinációjával alakítottak ki.

Az autópálya-használati díjat eredetileg 2003 augusztusában akarták bevezetni, de a műholdas ellenőrzési rendszert műszaki problémák miatt nem tudták időben üzembe helyezni. A késlekedés miatt a német állam 4,5 milliárd euró kártérítést kér az üzemeltetőtől.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.