Belföld

Csődbe ment a Fégarmy

Két évvel a privatizáció után csődbe jutott a több mint száz- éves fegyvergyártási hagyományokat megtestesítő Fégarmy - olvasható a Népszabadságban.

A cégnek még van két megrendelése, így a 240 dolgozónak egyelőre nem mondtak fel. Ám nem tudnak termelni, mert a közműcégek a kifizetetlen számlák miatt megszüntették a szolgáltatást: az utolsó két szállítás sorsa attól függ, sikerül-e velük megegyezni. Ezt követően azonban bizonyosan megszűnik a gyártás – szögezte le a felszámolással foglalkozó Reorg Rt. munkatársa.

A bajok még a rendszerváltást követően kezdődtek: a Fegyver- és Gázkészülékgyárat felszámolták, de a fegyvergyártást sikerült a Fégarmy keretében megmenteni. A kft. 1999-ig az állami tulajdonban volt, ezt követően az ÁPV Rt. többször is megpróbált túladni rajta, sikertelenül. Végül 2003-ban 230 millió forintért a szomszédban tevékenykedő gyógyszer-nagykereskedő cég, a Fúzió-Pharma Rt. vette meg a kft.-t, amelynek fő értékét számára alighanem a gyárnak otthont adó ingatlan jelentette.

Az utolsó csepp az volt a pohárban az volt a veszteséges cég számára, hogy egy 2004-es keltezésű szabály megtiltotta a fegyverszállítást számos korábbi exportpiacukra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik