Belföld

3 milliárd dollárt kínáltak a Cesky Telecomért

A cseh távközlési vállalat, a Cesky Telecom 51,1 százalékáért folytatott küzdelem első szakaszában egy prágai konzorcium adta a legmagasabb, 3 milliárd dolláros ajánlatot, amely pakett piaci értékét 2,7 milliárdra becsülik.

A CTK hírügynökség információi szerint a PPF, a J&T és az Inway befektetési társaságok közös ajánlata volt a legmagasabb – 3 milliárd dollár.


A két további érdeklődő szintén magas ajánlatot adott, az öt pályázó közül a legalacsonyabb a svájci Swisscom pályázati összege. Az eladásra kerülő 51 százalékos pakett értékét a piacon 2,7 milliárd dollárra (2,08 milliárd euró) becsülik.

A cseh kormánynak a pályázatok elbírálásával foglalkozó bizottsága nem kívánt hivatalosan nyilatkozni az összegekről. A bizottság javaslatot tesz a kormánynak, amely szerdán tanácskozik a cég privatizációjának további menetéről.

A kötelező ajánlatokat március harmadik hetében kell majd benyújtani. A nyertest március végén nevezik meg. Ha az ajánlatokkal a kormány nem lesz elégedett, a Cesky Telecom 51,1 százalékát valószínűleg a tőzsdén értékesítik.

Az érdeklődők között volt a France Telecom, a Belgacom, valamint a spanyol Telefónica. Több pénzügyi befektető is a pályázók között van, de utóbbiak csak távközlési céggel együtt vehetnek részt végül a privatizációban.

A Cesky Telecomé a cseh vezetékes telefonpiac 80 és a mobilpiac csaknem 45 százaléka. Eladása lesz a legnagyobb távközlési ügylet Kelet-Európában azóta, hogy a France Télécom 2000-ben 4,3 milliárd dollárért megvette a lengyel TPSA távközlési céget.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.