Belföld

328 milliárdos támogatás az agráriumnak

Az agrár- és vidékfejlesztés támogatására ebben az évben 328,3 milliárd forint fordítható, amelyből a nemzeti költségvetés 159 milliárd forintot, az Európai Unió büdzséje pedig 169,3 milliárd forintot biztosít.

Dékány András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szóvivője közölte: a költségvetésben szereplő több mint 328 milliárd forintos előirányzat – amely 12 százalékkal haladja meg a 2004-es szintet – megfelel az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényben foglalt követelményeknek. A szóvivő tájékoztatott arról, hogy az EU által közvetlenül finanszírozott támogatásként – e körbe tartozik az egységes területalapú támogatás, valamint a piaci támogatások – 109,4 milliárd forintot használhatnak fel a gazdálkodók.

A különböző társfinanszírozási programok – egyebek között a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv, az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program, továbbá a SAPARD-program – keretében összesen 78,6 milliárd forint áll rendelkezésre.

Az egyéb támogatási jogcímeken – például a közvetlen termelői támogatások nemzeti kiegészítése, az unióban notifikált nemzeti támogatások – pedig 140,3 milliárd forintot vehetnek igénybe a gazdálkodók.

A közvetlen támogatások – a SAPS, azaz az uniós forrás, valamint a Top-up, a nemzeti kiegészítés – folyósítása a már ismert feltételekkel folytatódik az idén is. A SAPS-támogatás révén 2005-ben mintegy 20 ezer forint támogatásra számíthatnak a gazdálkodók.

Sikeres volt az előző év

A múlt évről a szóvivő elmondta: a mezőgazdaság hozzáadott értéke a nemzetgazdasági GDP-hez várhatóan 10 százalékkal emelkedik 2003-hoz viszonyítva. Ezzel megállt a rendszerváltás óta tartó folyamat, hogy az agrárágazat aránya a nemzetgazdaság GDP-termeléséből folyamatosan csökken. A tavalyi évre mintegy 0,2 százalékos aránynövekedés prognosztizálható. Így a mezőgazdaság hozzájárulása a GDP-hez 2004-ben várhatóan eléri a 3,4-3,5 százalékot.

Csökkenő árak

A mezőgazdasági termékek termelői árszintje a múlt évben 3,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A növénytermesztési és a kertészeti termékek ára 11,1 százalékkal maradt el az előző évitől, az állatoké és az állati termékeké pedig 3,8 százalékkal emelkedett.

A mezőgazdasági termeléshez felhasznált termékek és szolgáltatások ára 11,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A mezőgazdasági termeléshez felhasznált energia ára az infláció feletti mértékben emelkedett. A mezőgazdasági rendeltetésű beruházási javak ára pedig 6 százalékkal nőtt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.