Belföld

Távozhat a Malév vezére

A Népszabadság híre szerint önként távozik posztjáról Sándor László, a Malév elnök-vezérigazgatója. A cég tulajdonosa, az ÁPV Rt. nem tud az elnök ilyen irányú szándékairól.

A lap szerint önként mondana le posztjáról Sándor László, a Malév sokak által támadott elnök-vezérigazgatója.


A FigyelőNet megkeresésére a céget tulajdonló ÁPV Rt. kommunikációs vezetője úgy nyilatkozott: a Malév vezetője nem jelezte feléjük távozási szándékát.

A Malév Rt. közleménye szerint cégüknek semmi olyan hivatalos irat, anyag nem áll rendelkezésükre, amellyel meg tudnák erősíteni vagy cáfolni a Malév vezérigazgatójának távozásáról szóló lapinformációkat.


A 2003 májusában kinevezett Sándor László távozásának lehetősége először az év őszén merült fel, és azóta menetrendszerűek az erről szóló híresztelések.


A maléves szakszervezetek több alkalommal is követelték a tulajdonos ÁPV Rt.-től Sándor menesztését, de olyan érdekképviseletek is voltak, amelyek megvédték. Úgy hírlik, ezúttal senki sem kíván akadályt gördíteni a cégvezető szándéka elé.

Lehetséges utódaként felmerült annak a Gönci Jánosnak a neve is, aki korábban a légitársaság igazgatóságának volt a tagja, és jelenleg a Budapest Airport Rt. igazgatósági tagjaként dolgozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik