Belföld

Nyomozás indulhat Draskovics ellen

Nyomozás indulhat Draskovics Tibor pénzügyminiszter ellen egy országgyűlési képviselő feljelentése alapján, a késedelmes áfa-visszatérítések miatt - értesült a Magyar Rádió és a Népszabadság.

Draskovics Tibort Balogh Gyula független honatya jelentette fel, mert szerinte a miniszter bűncselekményt követett el, amikor utasította az adóhatóságot, hogy ne fizesse ki az áfa-visszatérítéseket. Balogh Gyula szerint Draskovics Tibor károkat okozott az intézkedéssel számos vállalkozónak.


“Meglepetéssel és megdöbbenéssel láttam a mai lapokban, hogy az ügyészség nyomozást tart szükségesnek egy képtelen feljelentés alapján” – reagált Draskovics Tibor a nyomozás esetleges megindításáról szóló hírre.


A miniszter emlékeztetett arra, hogy 2004-ben az áfa-bevételek közel 300 milliárd forinttal maradtak el a tervezettől. A legfőbb pénzügyér szerint egyébként a szigorítás kapcsán kiderült: a vizsgált áfa-visszatérítések tíz százaléka jogosulatlan volt.


“Felelős pénzügyminiszternek az a dolga, hogy abban a körben, ahol a szabályok lényegesen megváltoztak, és vélhetően jelentősen megváltozott az adózók magatartása is, fokozott ellenőrzéssel deríttessen fényt az elmaradás okára, és gondoskodjon az adók beszedéséről” – szögezte le a hírre reagálva, és hozzátette: “én erre esküdtem fel, jó lelkiismerettel intézkedtem a fokozott ellenőrzés bevezetéséről, mert ez szolgálja a költségvetés és ezen keresztül valamennyiünk érdekét”.


A miniszter azt mondta: bizonyos abban, hogy ha valaki betekint a dokumentumokba, világosan látni fogja, hogy ennek a felelősségnek és kötelezettségnek megfelelően járt el, tette a dolgát, és teszi tovább a jövőben is.


(Az említett dokumentum, amely a pénzügyminiszter által az adóhivatal elnökének írt levél, tartalmazza az APEH számára kiadott utasításokat. A levél letölthető a Pénzügyminisztérium honlapjáról.)

A pénzügyminiszter kiállt továbbá amellett, hogy a külföldi vállalatok panaszai ellenére fenntartják az áfa-visszaigénylés szigorú ellenőrzését, legalább addig, amíg a minisztérium Brüsszeltől ebben a hónapban megkapja az uniós adószámmal rendelkező vállalatok között a tavalyi harmadik negyedévben lebonyolított export-import ügyletek adatait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik