Belföld

Egy, kettő, három – újraszámlálás

Elvileg eredményes lehet a kórházprivatizációról tartott népszavazás, ha találnak az újraszámlálandó mintegy 350-400 ezer voks között 90 ezer olyan szavazatot, ahol tévesen regisztráltak nemet az igen helyett.

Megkezdődött a szavazatok újraszámlálása abban a közel 1200 szavazókörzetben, ahol a Legfelsőbb Bíróság ezt elrendelte, miután megsemmisítette a népszavazás eredményét. Az Országos Választási Iroda vezetője szerint körülbelül 350-400 ezer szavazatot kell újraszámolniuk. Rytkó Emília a Magyar Rádiónak elmondta: ha találnának 90 ezer olyan szavazatot a kórház-privatizációs kérdésnél, ahol tévesen nemet regisztráltak igen helyett, elvileg eredményes lehet a népszavazás. Az Országos Választási Iroda vezetője szerint a kettős állampolgárságról tartott referendum eredményét azonban ennyi szavazat sem tudná befolyásolni.

Nincs határidő

Rytkó Emília már az Országos Választási Bizottság keddi ülésén is jelezte: technikailag ezen a héten lebonyolíthatóak lennének az ellenőrzések, de a testület úgy vélte, ahhoz, hogy a szavazókörökben a vizsgálatok biztosan megtörténjenek, több idő kell. Az OVB nem akar abba a helyzetbe kerülni, hogy a saját maga által megállapított határidő lejártakor hiányozzon néhány szavazóköri jegyzőkönyv.

A szavazatszámláló bizottságoknak pénteken 14 óráig azt kell jelenteniük a Területi Választási Irodáknál, hogy sikerült-e kitűzni az újraszámlálás időpontját. A bizottságok eredeti összetételükben ülnek össze. A Legfelsőbb Bíróság döntésének nincs személyi konzekvenciája, hangsúlyozta Rytkó Emília. A bizottsági tagokat vissza sem lehet hívni, őket az országgyűlési választásokhoz kapcsolódóan választják négy évre. Az országos választási iroda szerint a bírósági döntése nem vezethet a népszavazás megismétléséhez.

Az 1139 szavazatszámláló bizottság elvileg újraszámolja mindkét népszavazási kérdés voksait, és ha kiderül, hogy valóban történt hiba az eredeti jegyzőkönyv kiállításánál, módosítják, és úgy küldik el az OVB-nek. A bizottságok azonban akár fenn is tarthatják a korábbi eredményt megállapító döntésüket, hiszen a voksokat december 5-én több helyen többször is megszámolták.







Ragadós történet
Deák Erzsébet, VI. kerületi jegyző, az ismételt eljárást elsők között elvégző helyi választási iroda vezetője az MTI megkeresésére közölte: a nap folyamán három szavazókörben végezték el a jegyzőkönyvek ellenőrzését. Elmondta, a 15-ös körben a szavazatszámlálók ugyanarra az eredményre jutottak, mint korábban, míg a 17-esben eggyel több szavazólapot találtak. Elmodása szerint a lapot korábban azért nem számolták meg, mert egy másikkal összeragadt. Ezen a lapon a kettős állampolgárság kérdésében egy “nem”, míg a kórházprivatizáció kérdésében egy “igen” voks módosította a korábban megállapított eredményt – mondta.
Közlése szerint a 38-as körzetben úgy döntött a szavazatszámláló bizottság – a Magyarok Világszövetsége által delegált tag egyetértésével -, hogy nem kívánja a lapokat újraszámolni, ezért nem is bontották fel az urnát, és az eredeti eredményt megerősítve töltötték ki az új, rózsaszín jegyzőkönyvet. A testület azzal indokolta döntését, hogy korábban már többször átszámolták a voksokat, és nem merült fel vitás kérdés – tette hozzá. A jegyző az MTI kérdésére közölte azt is, úgy tudja, hogy a legtöbb fővárosi szavazókörben csütörtökön kezdik meg a jegyzőkönyvek ellenőrzését

Biztosi visszahívás

Az országos testület ezek alapján állapítja meg ismét a hivatalos végeredményt. A bizottság tagjai kedden felvetették, hogy a bíróság határozata nehezen értelmezhető, így biztosan lesz olyan szavazatszámláló bizottság, amely csak megerősíti azt az eredményt, amelyet korábban többször ellenőrzött és minden tag aláírt. De arról is szó esett, hogy bizonyos szavazókörökben szinte lehetetlen néhány nap alatt újra összehívni a testületeket

A népszavazás eredménye akkor lesz megállapítható, ha mind az 1139 szavazókörből megérkeznek a megerősített vagy módosított jegyzőkönyvek. Ez az eredmény is támadható lesz a bíróságon. Ficzere Lajos, az Országos Választási Bizottság elnöke pedig ismételten kezdeményezi az Országgyűlésnél a népszavazási törvény módosítását, mert szerinte láthatóan nincs szabályozva, hogy a jelenlegi helyzetben milyen határidőket és milyen eljárási normákat kell betartani.

Reflektorfényben az MVSZ

A Népszabadság úgy tudja, a Magyarok Világszövetsége kifogásolta 1139 szavazókör döntő többségében nemcsak a Fidesz, de maga a szervezet delegáltjai is jelen voltak. Éppen ezért Szolnok megyében több választási irodavezető és szavazatszámlálási bizottsági elnök értetlenül áll az előtt, hogy az MVSZ összesen 51 szavazókörben élt kifogással. E körzetek nagy részében ugyanis MVSZ-es delegált is jelen volt, és egyik helyen sem jelezte senki, hogy nem ért egyet az eredménnyel.

Ami ma Magyarországon történik, annak semmi köze a jogrendhez – mondta szerdán Patrubány Miklós. A Magyarok Világszövetsége elnöke bejelentette: nemzetközi bírósághoz fordulnak, ha itthon nem sikerül kideríteniük a kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredményét. A szervezet továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a sajtó jelenlétében számolják újra a gyanús voksokat.

A Híradó beszámolója szerint az MVSZ ezt hivatalosan nem kezdeményezte, csak nyílt levélben kérte Rytkó Emíliát, az Országos Választási Iroda vezetőjét. Igaz, a nyílt levél meglehetősen sajátos stílusban íródott. A többi közt ez áll benne: „a szimpatikus, csupán enyhén molett, és minden szempontból nyilván teljesen független Emília hadilábon áll a matekkal is.”


Fotó: MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik