Ezt az álláspontot Mircea Geoana román külügyminiszter fejtette ki abban a levélben, amelyet magyar kollégájának, Somogyi Ferencnek küldött még a romániai választások előtt.
Úgy hírlik, Geoana, aki a hét végi választások után a legesélyesebb miniszterelnök-jelölt Romániában, álláspontját jelezte az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) illetékeseinek is.
A magyar Külügyminisztérium szakjogászai – a lap értesülése szerint – nem tekintik helytállónak Geoana érvelését. Az RMDSZ szerint 1990 után több tízezer személy szerzett a két ország viszonylatában második állampolgárságot, ám egyik fél sem kérte tőlük, hogy az első állampolgárságukról lemondjanak. Az idejétmúlt egyezményt tehát mindeddig nem is alkalmazták – újbóli alkalmazása tehát a szokásjognak is ellentmond.
A miniszterelnök-jelölt külügyminiszter azt is leszögezi, hogy érvényes népszavazási eredmény esetén Románia az európai intézményekhez kíván fordulni. Geoana egyértelművé teszi: a kisebbségek igényeinek egyedüli megoldása Románia 2007-re datált uniós csatlakozása lesz.